Scott Westerfeld: Leviatán (részlet)

Hogy jó-e a könyv? Az első világháború alternatív változata, amelyben genetikailag módosított állatok küzdenek gőzzel hajtott harci gépek ellen. Mitől lenne rossz?   

A Nemo kapitány, Az Ezüst-tó kincse és a Műkincsrablók a kisbolygón mellett kötelező olvasmány fiúknak.

BESZIPPANT A STEAMPUNK VILÁGA 




Mire elérték az istállót, Sándor egyedül attól félt, hogy orra bukik a sötétben. A hold még félig sem telt meg, a birtok vadászerdeje fekete tengerként nyújtózott a völgyben. Ezen az órán még Prága fényei is csupán parázsló sejtelemként pislákoltak.

   Amikor Sándor megpillantotta a lépegetőt, halkan felkiáltott.

   Magasabb volt, mint az istálló, két fémlába mélyen belesüppedt a nyergelőtér talajába. Úgy festett, mintha egy darwinista szörnyeteg lapult volna a sötétben.

   Ez nem gyakorlómasina volt, hanem valódi viharjáró. Hasába ágyút építettek, füstölőház nagyságú fejéről két MG-08-as géppuska nézett előre.

   Sándor korábban csak fegyvertelen futókocsikat és négylábú gyakorlónaszádokat vezetett. Bár nem sokkal állt tizenhatodik születésnapja előtt, Anya mindig azzal érvelt, hogy még túl fiatal a hadigépezetekhez.

- Ezt kell vezetnem? - Sándor hangja megbicsaklott. - A régi futókocsim a térdéig sem ér!

   Otto Klopp kesztyűs keze súlyosan megveregette a vállát.

- Ne aggódjon, ifjú Mozart! Ön mellett leszek.

   Volger gróf felkiáltott a gépbe, amelynek motorjai felbőgtek, a föld megremegett Sándor lába alatt. Holdfény reszketett a viharjáróra terített álcaháló nedves levelein, az istállóból izgatott lovak nyihogása hallatszott.

   A hasi csapóajtó kinyílt, és egy lánclétra zuhant ki belőle, esés közben kitekeredve. Volger gróf megragadta, hogy ne himbálózzon, majd a legalsó fémfokra lépett, hogy kiegyenesítse.

- Ifiúr, kérem!

   Sándor felbámult a gépre. Megpróbálta elképzelni, ahogy átvezeti ezt a szörnyeteget a sötétségen, szétmorzsolva a fákat, épületeket, bármit, ami szerencsétlenül az útjukba tévedne.

   Otto Klopp közelebb hajolt.

- Az ön apja, a főherceg kihívást intézett hozzánk. Azt akarja, hogy ön képes legyen a hercegi őrség bármelyik gépét elvezetni, akár az éjszaka kellős közepén.

   Sándor nagyot nyelt. Az apja gyakran mondogatta, hogy ha küszöbön áll a háború, jobb, ha a hercegi portán mindenki készültségben áll. És ésszerűnek tűnt akkor gyakorolni, amikor anyja távol van. Ha Sándor felborul a lépegetővel, a legcsúnyább véraláfutások felszívódnak, mielőtt Zsófia főhercegné visszatér.

   Sándor mégis habozott. A duruzsoló gépezet hasi csapóajtaja úgy nézett ki, mint egy harapáshoz lehajoló óriási ragadozó állkapcsa.

- Természetesen nem kényszeríthetjük felségedet - mondta Volger kárörvendően. - Bármikor elmagyarázhatjuk az édesapjának, hogy ön túlságosan félt.

- Nem félek. - Sándor megragadta a létrát, és felhúzta magát. Kesztyűi megakadtak a fűrészfogas fokokban, ahogy elmászott a lépegető hasán húzódó, felszállást nehezítő tüskék fölött. Ahogy beért a gép sötét bendőjébe, orrát megütötte a petróleum és az izzadság szaga, a motorok ritmikus moraja vibrált csontjaiban.

- Isten hozta a fedélzeten, felség! - mondta egy hang. Két férfi várt a tüzérek fülkéjében, acélsisakjuk csillogott. Sándornak eszébe jutott, hogy egy viharjárónak ötfős legénység dukál. Ez nem egy kis háromfős futókocsi volt. Csaknem megfeledkezett arról, hogy viszonozza a tisztelgésüket.

   Volger gróf szorosan a nyomában mászott a létrán, ezért Sándor tovább kapaszkodott a parancsnoki fülkébe. Beült a pilótaülésbe, és már éppen beszíjazta magát, amikor Klopp és Volger követték.

   Kezét a ballagókarokra helyezte, ujjaiban érezte a gépezet lenyűgöző, vibráló erejét. Különös volt elgondolni, hogy ez a két kis kar irányítja a lépegető hatalmas fémlábait.

- Teljes látómező - jelentette Klopp, teljesen kitekerve a látórést. A hűvös éjszakai levegő beáramlott a viharjáró fülkéjébe, és a holdfény tucatnyi kapcsolóra és karra hullott rá.

   A négylábú naszádhoz, amelyet egy hónappal előtte vezetett, csak az irányítókar, egy üzemanyag-adagoló és egy iránytű kellett. Most azonban számtalan tű terült el előtte ideges bajuszként reszketve.

    Mi célt szolgáltak?

   Elszakította tekintetét az irányítószerkezettől, és kinézett a látórésen. A magasságtól megszédült, mintha egy szénapadlásról pillantott volna alá, hogy leugorjon.

   Az erdő pereme csak húsz méterre sötétlett. Vajon azt várták, hogy keresztülvezesse ezt a gépet a sűrű fák és gyökerek között... méghozzá éjnek évadján? 

- Ha ön is készen áll, ifiúr... - szólalt meg Volger, máris unottan.

   Sándor összeszorította állkapcsát, és eltökélte, hogy nem szolgáltat több alkalmat a szórakozásra ennek az embernek. Előretolta a karokat, mire a masszív Daimler hajtóművek zümmögése élesebbé vált, ahogy az acél alkatrészek mozgásba lendültek.

   A viharjáró lassan fölemelkedett kuporgásából, és a talaj még távolabb került. Sándor most már ellátott a lombok fölött, egészen a sziporkázó Prágáig.

   Hátrahúzta a bal kart, és előretolta a jobbat. A gép egy embertelenül nagy lépéssel mozgásba lendült, és visszanyomta őt a vezetőülésbe.

A SZÖVEG FORRÁSA: Ad Astra Kiadó, 2012

Fordította: Kleinheincz Csilla