Vas István: Vides ut alta stet

Nem hiányzik a tél, de egy jégkocka azért jól eshet...








Nézd, hópaplan alatt szunnyad a Rózsadomb,
Szikrát vet a csönd a befagyott Dunán,
S a Nagykörút jeges kövén most
Óvatosan cammognak az autók.
Menjünk fel hozzám, nálam a tűz lobog.
Van hús, sajt, kenyér, van feketém, teám.
Burgundi bordó csillogása…
Kapsz konyakot, whiskyt, Thaliarchus.

Szívunk szőke szivart s nem busulunk, hiszen
Nem várunk behivót. Tölts, Thaliarchus, tölts,
És jaj, ne légy kiváncsi, holnap
Robban-e bomba a dzsungelekben,
Sárga sivatag zöld peremén, sziklán,
S próbálgatnak-e már háborút új bandák,
Vár-e még pince, munkatábor,
S mely birodalmak gyarmatáért.
Holnappal ne törődj, úgyse törődik az
Soha veled. Kéklő éjszaka, február.
Hó hull megint. Hát ma talán már
Nincsenek is fi atal bolondok?
Bízd a holnapot, mint a szerelmet is,
Új agyak, új szívek gondjaira. Veséd
A halálnak lett műhelyévé
S felzakatol szerszáma fejedbe.
Téged vastagabb ködbe takar ma már
Minden új kikelet, – tölts hát, úgyse magad
Iszol: kortyolnak egyet-egyet,
Nézd, konyakos poharadból az árnyak.
Holnappal ne törődj, bízd a világ forgó
Törvényeire. Böjti szelet, tavaszt
Meghoznak idejében. Árvíz
Hirdeti és zápor zokogása
Vagy szelid olvadás és fakadó faág,
A tavaszt, – többé májusi éjszakán
Első szerelmeddel az utcán
Már sose sétálsz, forradalomról
Beszélve ketten hajnalig és csigás
Hajához nem nyúlsz, barna bogárszemét
Csillogni nem látod, se karját
Meztelenül ragyogni az éjből.
A SZÖVEG FORRÁSA: Internet