Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság (részlet)
Amikor másnap reggel beértem a gimnáziumba, és fölsiettem a lépcsőn a tanári felé, a második emeletről bősz lármát hallottam. Fölszaladtam és láttam, hogy öt fiú, E., G. R., H. és T. vert egyet, F.-et.
--> – Ugyan mi jut eszetekbe?! --> – kiáltottam rájuk.
--> – Ha azt hiszitek, hogy mindenáron verekednetek kell, mint az elemistáknak, szíveskedjetek egy az egy ellen verekedni! Öten egy ellen, ez gyávaság!
Értetlenül néztek rám, F. is, akire azok öten rávetették magukat. A gallérja szakadt volt.
--> – Mit vétett nektek? --> – kérdeztem tovább, de a hősök nem akartak kirukkolni a válasszal, és a megvert fiú sem. Csak lassacskán derült ki, hogy F. semmit sem vétett az ötnek, épp ellenkezőleg: azok öten ellopták F. vajas zsemléjét, nem azért, hogy megegyék, hanem azért, hogy ő ne egye meg. Kidobták a zsemlét az ablakon az udvarra.
Lenézek. Ott fekszik a szürke kövön. Még mindig esik, s a zsemle világosan látszik idefentről.
Előbb arra gondolok: talán annak az ötnek nem volt zsemléje, azért bosszantotta őket, hogy F.-nek volt. De nem, mind hoztak magukkal zsemlét, kettőt is. És megint megkérdem: --> – Hát akkor miért tettétek ezt? --> – Maguk se tudják. Állnak előttem, és zavartan vigyorognak. Igen, az ember alighanem gonosz, ez már a Bibliában is benne van. Amikor az eső elállt, és az özönvíz vizei visszahúzódtak, azt mondotta az Isten: "Nem átkozom meg többé a földet az emberért, jóllehet az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva."
Beváltotta-e Isten az ígéretét? Még nem tudom. De nem kérdezem többé, miért dobták a zsemlét az udvarra. Csupán az iránt érdeklődöm, nem hallották-e soha, hogy ősidők óta, ezer meg ezer év óta, az emberi kultúra kezdete óta egyre erősebben kialakult egy íratlan törvény, egy férfias törvény: ha már verekedtek, csak egy az egy ellen! Maradjatok mindig lovagiasak! És megint odafordulok ötükhöz, és megkérdezem:
--> – Hát nem szégyellitek magatokat?
Nem szégyellik magukat. Én más nyelven beszélek, mint ők. Csodálkozva bámulnak rám, csak a megvert mosolyog. Kinevet.
--> – Csukjátok be az ablakot --> – mondom --> –, be ne essen az eső!
Becsukják.
Miféle nemzedék lesz ez? Kemény vagy csak durva?
Egy szót se szólok többet, megyek a tanáriba. Közben megállok a lépcsőn, és fülelek: vajon megint verekednek? Nem, csend van. Csodálkoznak.
Fordította: Kerényi Grácia
A SZÖVEG FORRÁSA: Helikon Könyvkiadó, 2013
--> – Ugyan mi jut eszetekbe?! --> – kiáltottam rájuk.
--> – Ha azt hiszitek, hogy mindenáron verekednetek kell, mint az elemistáknak, szíveskedjetek egy az egy ellen verekedni! Öten egy ellen, ez gyávaság!
Értetlenül néztek rám, F. is, akire azok öten rávetették magukat. A gallérja szakadt volt.
--> – Mit vétett nektek? --> – kérdeztem tovább, de a hősök nem akartak kirukkolni a válasszal, és a megvert fiú sem. Csak lassacskán derült ki, hogy F. semmit sem vétett az ötnek, épp ellenkezőleg: azok öten ellopták F. vajas zsemléjét, nem azért, hogy megegyék, hanem azért, hogy ő ne egye meg. Kidobták a zsemlét az ablakon az udvarra.
Lenézek. Ott fekszik a szürke kövön. Még mindig esik, s a zsemle világosan látszik idefentről.
Előbb arra gondolok: talán annak az ötnek nem volt zsemléje, azért bosszantotta őket, hogy F.-nek volt. De nem, mind hoztak magukkal zsemlét, kettőt is. És megint megkérdem: --> – Hát akkor miért tettétek ezt? --> – Maguk se tudják. Állnak előttem, és zavartan vigyorognak. Igen, az ember alighanem gonosz, ez már a Bibliában is benne van. Amikor az eső elállt, és az özönvíz vizei visszahúzódtak, azt mondotta az Isten: "Nem átkozom meg többé a földet az emberért, jóllehet az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva."
Beváltotta-e Isten az ígéretét? Még nem tudom. De nem kérdezem többé, miért dobták a zsemlét az udvarra. Csupán az iránt érdeklődöm, nem hallották-e soha, hogy ősidők óta, ezer meg ezer év óta, az emberi kultúra kezdete óta egyre erősebben kialakult egy íratlan törvény, egy férfias törvény: ha már verekedtek, csak egy az egy ellen! Maradjatok mindig lovagiasak! És megint odafordulok ötükhöz, és megkérdezem:
--> – Hát nem szégyellitek magatokat?
Nem szégyellik magukat. Én más nyelven beszélek, mint ők. Csodálkozva bámulnak rám, csak a megvert mosolyog. Kinevet.
--> – Csukjátok be az ablakot --> – mondom --> –, be ne essen az eső!
Becsukják.
Miféle nemzedék lesz ez? Kemény vagy csak durva?
Egy szót se szólok többet, megyek a tanáriba. Közben megállok a lépcsőn, és fülelek: vajon megint verekednek? Nem, csend van. Csodálkoznak.
Fordította: Kerényi Grácia
A SZÖVEG FORRÁSA: Helikon Könyvkiadó, 2013
Megjegyzések
Megjegyzés küldése