Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság (részlet)

Amikor másnap reggel beértem a gimnáziumba, és fölsiettem a lépcsőn a tanári felé, a második emeletről bősz lármát hallottam. Fölszaladtam és láttam, hogy öt fiú, E., G. R., H. és T. vert egyet, F.-et.
-->   Ugyan mi jut eszetekbe?!  --> kiáltottam rájuk.
-->   Ha azt hiszitek, hogy mindenáron verekednetek kell, mint az elemistáknak, szíveskedjetek egy az egy ellen verekedni! Öten egy ellen, ez gyávaság!
Értetlenül néztek rám, F. is, akire azok öten rávetették magukat. A gallérja szakadt volt.
-->   Mit vétett nektek?  --> kérdeztem tovább, de a hősök nem akartak kirukkolni a válasszal, és a megvert fiú sem. Csak lassacskán derült ki, hogy F. semmit sem vétett az ötnek, épp ellenkezőleg: azok öten ellopták F. vajas zsemléjét, nem azért, hogy megegyék, hanem azért, hogy ő ne egye meg. Kidobták a zsemlét az ablakon az udvarra.
   Lenézek. Ott fekszik a szürke kövön. Még mindig esik, s a zsemle világosan látszik idefentről.
Előbb arra gondolok: talán annak az ötnek nem volt zsemléje, azért bosszantotta őket, hogy F.-nek volt. De nem, mind hoztak magukkal zsemlét, kettőt is. És megint megkérdem:  --> Hát akkor miért tettétek ezt?  --> Maguk se tudják. Állnak előttem, és zavartan vigyorognak. Igen, az ember alighanem gonosz, ez már a Bibliában is benne van. Amikor az eső elállt, és az özönvíz vizei visszahúzódtak, azt mondotta az Isten: "Nem átkozom meg többé a földet az emberért, jóllehet az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva."
   Beváltotta-e Isten az ígéretét? Még nem tudom. De nem kérdezem többé, miért dobták a zsemlét az udvarra. Csupán az iránt érdeklődöm, nem hallották-e soha, hogy ősidők óta, ezer meg ezer év óta, az emberi kultúra kezdete óta egyre erősebben kialakult egy íratlan törvény, egy férfias törvény: ha már verekedtek, csak egy az egy ellen! Maradjatok mindig lovagiasak! És megint odafordulok ötükhöz, és megkérdezem:
-->   Hát nem szégyellitek magatokat?
   Nem szégyellik magukat. Én más nyelven beszélek, mint ők. Csodálkozva bámulnak rám, csak a megvert mosolyog. Kinevet.
-->   Csukjátok be az ablakot  --> mondom  --> , be ne essen az eső!
Becsukják.
   Miféle nemzedék lesz ez? Kemény vagy csak durva?
   Egy szót se szólok többet, megyek a tanáriba. Közben megállok a lépcsőn, és fülelek: vajon megint verekednek? Nem, csend van. Csodálkoznak.

Fordította: Kerényi Grácia

A SZÖVEG FORRÁSA: Helikon Könyvkiadó, 2013

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések