Joseph Roth: A szent korhely legendája (részlet)

1934 tavaszának egyik estéjén egy megállapodott korú úr lépkedett lefelé a kőlépcsőn, amely az egyik Szajna-hídról a folyó partjára vezet. Mint azt szinte az egész világ tudja, ám ez alkalommal érdemes újra emlékezetbe idézni, Párizs hajléktalanjai szoktak itt aludni, jobban mondva tanyázni.
   Az egyik ilyen hajléktalan jött most éppen szembe a megállapodott korú úrral, aki egyébként jólöltözötten olyan utazó benyomását keltette, aki idegen városok nevezetességeivel szándékszik megismerkedni. Ez a hajléktalan ugyan éppolyan elhanyagolt és szánalomra méltó volt, mint valamennyien, akinek a sorsában osztozott, mégis különös figyelmet váltott ki a megállapodott korú úrból; hogy miért, nem tudjuk.
   Este volt már, mint mondtuk, és a folyóparton a hidak alatt erősebben alkonyodott, mint fent a rakparton vagy a hidakon. A hajléktalan és láthatóan elhanyagolt külsejű férfi kissé imbolygott. Mintha észre sem vette volna az idősebb, jólöltözött urat. Ez viszont, aki egyáltalán nem imbolygott, hanem biztosan és nyílegyenesen irányozta lépteit, nyilvánvalóan már messziről észrevette az imbolygót. A megállapodott korú úr a szó szoros értelmében elállta az elhanyagolt külsejű férfi útját. Megálltak egymással szemben.
- Hová tart, testvér? - kérdezte az idősebb, jólöltözött úr. A másik egy pillanatra ránézett, azután válaszolt:
- Nem tudok róla, hogy volna testvérem, és nem tudom, hová visz az utam.
- Megpróbálom megmutatni magának az utat - mondta az úr. - De ne haragudjék, ha egy szokatlan szívességet kérek.
- Szolgálatjára - felelte az elhanyagolt külsejű férfi.
- Látom ugyan, hogy elkövet némely hibát. De Isten küldi az utamba. Biztosan szüksége van pénzre, ne vegye zokon a szavam. Nekem túl sok van. Megmondaná őszintén, mennyire van szüksége? Legalábbis pillanatnyilag.
   A másik néhány másodpercig elgondolkodott. - Húsz frank - mondta aztán.
- Ez biztosan kevés - válaszolta az úr. - Alighanem kettőszáz kell.
   Az elhanyagolt külsejű ember hátralépett, mint aki el akar esni, de megállt a lábán, ha imbolyogva is. Azután azt mondta:
- Persze, hogy jobban örülök kétszáz franknak, mint húsznak, de becsületes ember vagyok. Úgy látszik, félreismer. A felajánlott pénzt nem fogadhatom el, éspedig a következő okokból: először is, mert nincs szerencsém ismerni önt; másodszor, mert nem tudom, hogyan és mikor adhatnám vissza; harmadszor, mert arra sincs módja, hogy felszólítást küldjön. Ugyanis nincs címem. Szinte minden nap másik folyóhíd alatt lakom. Ennek ellenére, mint hangsúlyoztam, megvan a magam becsülete, ha lakcímem nincs is.
- Nekem sincs lakcímem - felelte a megállapodott korú úr -, én is naponta másik híd alatt lakom, mégis megkérem, fogadja el a kétszáz frankot. Egyébként nevetséges összeg egy olyan embernek, mint maga. Ami pedig a visszafizetést illeti, itt messzebbről kell kezdenem, hogy elmagyarázhassam, miért nem tudok megadni magának például bankot, ahol visszaadhatná a pénzt. Ugyanis keresztény lettem, amióta elolvastam Lisieux-i Kis Szent Teréz történetét. És most különösképpen a szentnek azt a kis szobrát tisztelem, amely a Sainte Marie des Batignolles kápolnában van, és amelyet maga is könnyen megtalál. Ha meglesz tehát a nyomorúságos kétszáz frankja, és lelkiismerete arra készteti, hogy ne maradjon adós ezzel a nevetséges összeggel, menjen el kérem a Sainte Marie des Batignolles-ba, és hagyja ott a pénzt annál a papnál, aki éppen a misét mondta. Ha egyáltalán valakinek tartozik a pénzzel, akkor a kis szent Teréz az. El ne felejtse: Sainte Marie des Batignolles.
- Látom - mondta az elhanyagolt külsejű -, hogy teljesen megértett engem és a tisztességemet. Szavamat adom, hogy tartom a szavam. De csak vasárnap tudok misére menni.
- Kérem, akkor vasárnap - mondta az idősebb úr. Kivett kétszáz frankot a levéltárcájából és odaadta a dülöngélőnek. - Köszönöm - tette hozzá.
- Részemről a szerencse - felelte emez és hamarosan eltűnt a sűrű sötétben. Közben ugyanis lent már teljesen besötétedett, míg fenn, a hidakon és rakpartokon kigyúltak az ezüstfényű lámpák, hirdetve a vidám párizsi éjszakát.

Fordította: Szaszovszky József

A SZÖVEG FORRÁSA: Scolar Kiadó, 2007

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések