Greg Egan: Diaszpóra (részlet)

A fogantató ősi, a konishi polisszal egyidős, tudattal nem rendelkező szoftver volt, melynek elsődleges feladata volt lehetővé tenni a poliszpolgárok számára az utódok nemzését: egy szülő, kettő, vagy akár húsz is vállalhatott közös gyermeket, és részben saját képükre, részben óhajaik szerint, részben a véletlenre hagyatkozva formálták őket. Nagy ritkán azonban – néhány terataunként – a fogantató létrehozott egy polgárt, akinek nem voltak szülei.
   Konishiban minden őslakos polgárt elmemagból, egy digitális genomhoz hasonló utasításkód-sorozatból tenyésztettek. Az első elmemagokat kilencszáz éve ültették át DNS-ből, amikor a polisz alapító atyái a Formázó programozási nyelv feltalálásával szoftver formában reprodukálták az alapvető neuroembriológiai folyamatokat. Az ilyesfajta átültetések azonban eredendően tökéletlenek voltak, mivel a széles körű, funkcionális egyenértékűséget előnyben részesítve elsiklottak a biokémiai nüanszok felett, így a húsvér genom sokfélesége annak átemelésekor nem maradt érintetlen. A jellemvonások szegényesebb választékából kiindulva, a régi DNS-alapú térképek elavulásával a fogantató számára létfontosságúnak bizonyult felmérni az elmemagok variálásával járó következményeket. A változástól való teljes elzárkózás könnyen stagnáláshoz vezethetett volna; ha viszont vakmerően beleveti magát, azzal a gyermekek épelméjűségét veszélyezteti.
   A konishi elmemag egymilliárd mezőre tagolódott: rövid, hat bites egységekre, melyek egy-egy egyszerű utasításkódot tartalmaztak. Néhány tucat utasításkód sorozata alkotta a formázókat, a pszichogenezis során használt lényegi alprogramokat. A tizenötmillió formázó kölcsönhatásba lépésekor létrejövő, szűz mutációk hatásait aligha lehetett volna előre megjósolni; az esetek többségében megbízható módszert csupán az jelentett volna, ha minden olyan számítást elvégeznek, amit maga a módosult mag is elvégzett volna… ami semmiben nem különbözött attól, hogy a fogantató jóslatokba bocsátkozás nélkül elkezdi kitenyészteni a magot, létrehozni az elmét.
   A fogantató felhalmozódott szakmai tudásanyaga a konishi elmemag jegyzetekkel ellátott térképgyűjteményében testesült meg. A legmagasabb szintű térképeken bonyolult, többdimenziós struktúrák szerepeltek, nagyságrendekkel meghaladva magának a magnak a méreteit. Volt azonban egy egyszerű térkép is, melyet a konishi polgárok évszázadok óta a fogantató haladásának mérésére használtak; a mezők millióit szélességi fokokként, a hatvannégy lehetséges utasításkódot pedig hosszúsági fokokként ábrázolták. Bármely magot fel lehetett fogni úgy, mint egy, a térkép tetejétől aljáig húzódó cikcakkos útvonalat, ahol menet közben minden mezőhöz kiválasztásra kerül egy utasításkód.
   Azokon a részeken, ahol ismert volt, hogy csupán egyetlen kód vezethet sikeres pszichogenezishez, a térképen kirajzolódó utak egy magányos szigetben vagy keskeny földnyelvben futottak össze, okkervörös sávot húzva az óceán kékjébe. Ezek az infrastruktúra-mezők építették ki a minden polgárban közös mentális architektúrát, és alakították ki egyfelől az elme átfogó tervrajzát, másfelől a létfontosságú alrendszerek apróbb alkotóelemeit.
   A térkép más helyeken lehetőségeket villantott fel: itt egy terebélyes szárazföldet, ott egy szétszórt szigetcsoportot. A jellemmezők több, a mag részletes struktúrájára más-más, ismert hatást gyakorló kódot vonultattak fel; az egyes variációk homlokegyenest eltérő veleszületett vérmérsékleti vagy külső adottságokat, vagy éppen a húsvérek tenyerének barázdáinál is jelentéktelenebb, egészen parányi különbségeket határoztak meg a neurális architektúrában. Ezek a zöld különböző árnyalataiban pompáztak, hol rikító kontrasztot alkotva, hol egymástól megkülönböztethetetlenül – épp úgy, mint maguk a jellemvonások.
   A fennmaradó mezők – ahol a mag variációinak hatását még nem tesztelték, és senki sem tudta megjósolni, hogy mi fog történni  – bizonytalan besorolást kaptak. Itt az egyetlen, már kipróbált kód, az egyedüli ismert tereptárgy fehér alapon szürke foltot, kelettől nyugatig áthatolhatatlan felhőrétegből kibukkanó hegycsúcsot képezett. A távolból ennél többet nem lehetett kivenni; bármi bújt is meg a fellegek alatt, csupán közelről lehetett megtapasztalni.
   Valahányszor a fogantató árvát hozott létre, véletlenszerűen állított be érvényes kódokat a biztonságosan variálható jellemmezőknél, hiszen nem voltak szülők, akikről mintát vehetett volna, vagy akiknek a kívánságait teljesíthette. Utána kiválasztott ezer határozatlan mezőt, és ezeket is lényegében ugyanígy kezelte: ezer kvantumkockadobással tört tetszőleges utat a terra incognitán.      Minden árva felfedező volt, fehér foltok felderítői.
   És minden árva maga volt a felderítetlen terület.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések