Robert Merle: Állati elmék (részlet)
– Az Egyesült Államokban, mint mindenütt, szükségképpen van egy kis időbeli eltolódás a tudományos eredmények felfedezése és publikálása között.
– Félig már meg is vagyok nyugodva.
– Hadd nyugtassam meg egészen. Valószínűleg eljön az az idő is, amikor már nem bízhatjuk rá az egyes laboratóriumokra, hogy maguk döntsék el, mit tesznek közzé és mit nem, s akkor megszervezzük a titkos ügykezelést.
– És ez mikor fog bekövetkezni?
– Ha majd a delfinológusaink kutatásai gyakorlati eredményekkel kecsegtetnek.
Ezúttal C tartott szünetet, és figyelmesen nézte Lorrimert:
– És egyelőre még nem tartunk ott?
– Nem.
Lorrimer csak egy tizedmásodpercig tétovázott a válasz előtt, de C értett annyira a szakmájához, hogy ezt is észrevegye.
– Gondolom – mondta lassan –, ha egyszer majd bevezetik a hírzárlatot, a mindenkire érvényes lesz, engem is beleértve. Másrészt viszont szeretném, ha mindig megkaphatnám a szükséges felvilágosításokat, méghozzá idejében, hogy azokhoz képest irányíthassam a munkámat külföldön.
– Meg fogja kapni – felelte Lorrimer szárazon.
C félig behunyta a szemét, és ránézett Lorrimerre, szép arca valósággal hirdeti a lemondást, a tízparancsolat rá van írva minden vonására, de kettőnk közül mégsem ő az, aki lemond valamiről, hanem én, ő még megengedheti magának azt a luxust, hogy személyes érzései és erkölcsi elképzelései legyenek.
– Mr. Lorrimer – szólalt meg újra C –, szeretném, ha tájékoztatna néhány részletkérdésről is, amelynek ismeretében határozott irányt szabhatnék a kutatásaimnak. Tudni szeretném például, hogy mi az, ami a delfinológiából inkább érdekli a fegyveres erőket.
Lorrimer elmosolyodott, jobboldalt megduzzadt a felső ajka, Adamsra pillantott, és kurtán így felelt:
– A bőr.
– A bőr? – kérdezte C.
Tekintete átsiklott Lorrimerről Adamsra, majd visszatért Lorrimerre.
– Nagy titok rejlik abban a bőrben – mondta Adams, és látszott rajta, hogy szórakoztatja a dolog.
C megint ránézett az egyikre, aztán a másikra. Lorrimer egy tétova mozdulatot tett a szivarjával.
– Magyarázza el, David – mondta leereszkedő hangon.
– Mr. C – kérdezte Adams –, mit tud ön a delfin bőréről?
– Semmit, természetesen.
– És az úszósebességéről?
– Azt hiszem, nagyon gyorsan úszik.
– Megmérték, Mr. C. Óránként harminc csomót is képes megtenni.
– Az nem kevés.
– Rengeteg.
– És mi köze ehhez a bőrnek? – kérdezte C egy pillanatnyi szünet után.
– A feltevések szerint a delfin bőre sajátosságainak köszönheti ezt a sebességet. Két elmélet is van erről – mondta Adams -, az egyik Max Krameré…
- Max Kramer? – vágott közbe izgatottan C. – Jól hallottam: Max Kramer? A rakétaszakértő?
Adams egy pillantást vetett Lorrimerre:
- Pontosan.
- És mi a véleménye Max Kramernek? – kérdezte C., aki máris visszanyerte nyugalmát.
- Hogy a delfinnek tulajdonképpen két bőre van. Az egyik belül van, és a szalonnaréteget burkolja, a másik kívül, a felszínen, és arra szolgál, hogy eltakarjon bizonyos apró, függőleges csatornákat, amelyeket egy szivacsos, vízzel telített anyag tölti ki. Kramer szerint a delfin rendkívüli úszósebessége ezzel a külső bőrrel magyarázható. Ez a bőr ugyanis igen puha, igen rugalmas, a legkisebb nyomásra is érzékenyen reagál, és behorpad vagy meggyűrődik a közegellenállás hatására.
C félig lehunyta a szemét.
– Bocsásson meg, hogy félbeszakítom. Mit ért azon, hogy közegellenállás?
– Bármely test, amely vízben vagy levegőben mozog, közegellenállásba ütközik, ami azt jelenti, hogy apró örvényeket támaszt, és ezek fékezik. Kramer szerint a delfin külső bőre, mivel rendkívül rugalmas, kiküszöböli ezeket az örvényeket.
– Szellemes magyarázat.
– Van egy másik is. A kutatók megállapították, hogy a delfin külső bőrét rengeteg apró vérerecske szövi keresztül-kasul. Amikor a delfin nagy sebességgel halad, ezekben az erekben állítólag hirtelen vértolulás támad, amely elegendő kalóriamennyiséget szolgáltat ahhoz, hogy felmelegítse a bőrrel érintkező víznek egy vékony rétegét. Ha ez így van, akkor a felmelegedés kiküszöböli az örvényeket.
Adams elhallgatott, egy pillantást vetett Lorrimerre, majd így folytatta:
– Bizonyára ön előtt is nyilvánvaló, Mr. C, e kutatások gyakorlati jelentősége.
– Sajnos nem – mondta C, félig lehunyva a szemét –, már megbocsásson, de egyáltalán nem nyilvánvaló.
Adams Lorrimerre pillantott, és kurtán felnevetett.
- Jó, akkor gondolja meg a következőt: a delfinek segítségével esetleg rájönnek arra, hogy a hidrodinamika és aerodinamika egyik legfontosabb kérdése nem a forma, hanem a burkolat. Tegyük fel, hogy megfejtik a delfinbőr rejtélyét: akkor ipari úton is utánozni lehetne ezta bőrt, és bevonhatnánk vele azokat a tárgyakat, amelyeket vízben vagy levegőben óhajtanak továbbítani. Ezáltal lehetővé válna a sebesség hallatlan fokozása.
– A rakéták sebességének fokozására gondol?
- Nem csak a rakétákra: repülőgépekre, tengeralattjárókra, torpedókra is.
Rövid hallgatás után C így szólt:
– Ennyi az egész?
– Ennyi – felelte Adams.
V naiv arccal nézett Adamsra és Lorrimerre:
– Ez bizony csalódás. Azt hittem, olyasmit fognak közölni velem, hogy a delfinek már angolul beszélnek.
– Mr. C – mondta Lorrimer, felgörbítve az ajkát -, nem szabad mindent elhinni, amit az újságírók mondanak.
A SZÖVEG FORRÁSA: Európa Könyvkiadó, 1993
Megjegyzések
Megjegyzés küldése