William Wharton: Éjfélre kitisztul (részlet)
A Pokol. Meg a jószándék. Meg a kövek.
A
mi rajunkban sok furcsa dolog van. Csak mutatóba néhány. Először is mi
szinte soha nem mondjuk a németekre, hogy KRAUT vagy FRITZ vagy HUN
vagy NÁCI, egyik szokásos seregbeli nevüket sem használjuk. Legfeljebb
azt, hogy az "ellenség". Csak hivatásos zsidónk, Stan Shutzer nevezi
őket bárminek, aminek csak akarja. Neki Paul Mundy Atya különleges
feloldozást adott. Igen, van a rajunkban egy Atya is: Wilkins Anyó,
Mundy Atya. De ez nem a második raj második furcsasága, ez csak v életlen.
Rajunk
"csak semmi trágárság" szabályát Mundy Atya találta ki. Világossá
akarjuk tenni, hogy nem vagyunk tényleges részei ennek a hadseregnek.
Hercegi árvák vagyunk, akiket rossz küszöbön hagytak; lehet, hogy
királyi vérből való fattyúk. Hasznát vesszük. Könnyen lehet, hogy egyike
Atya legnagyobb húzásainak. Ahhoz képest, hogy néha milyen bután
viselkedik, agyafúrt is tud lenni – Mundy huszonhat éves, kiugrott – de nem elbukott – majdnempap. Most ő meg Anyó a rajunkban az öregek, mi, többiek még nem vagyunk húszévesek.
Fölkapjuk
a szerelésünket az erdő szélén, és visszaosonunk a földbe vájt
lyukunkba, mielőtt jön váltani az új őrség. Anyó elég jól összeszedte
magát. Bud Miller jön őrségbe, a műszaki zsenink, Stan Shutzerrel, a
zsidó bosszúállóval, a majdani ambiciózus, milliomos hirdetési főnökkel.
Budnak is, Stannek is ékszerész az apja, de azt hiszem, nagyjából ez az
egyetlen közös vonásuk, kivéve, hogy mind a ketten nagyon okosak, de
ugyanakkor elég ostobák is ahhoz, hogy egy gyalogsági H és F rajban
szolgáljanak. Ők adják a következő négyórás őrséget, kettőtől hatig.
Éjszaka Edwards raja őrködik majd, de hát ők tizenketten vannak, azaz
járhatnak ki kétórás váltásokban, ami nem olyan rossz. Ha vége lesz a
bálnak, újra a zenészek őrködnek majd.
Anyó
meg én hátrabattyogunk a táborba. Most ő meg én vagyunk egy sátorban. A
Saar előtt Jim Freize-zel volt. Jim kifejezetten szoros második volt
Anyó mögött a rendességi versenyben. Nagy hűhóval pucoválták a
körletüket, mindent gondosan eligazgattak, aztán leslattyogtak a
telephelyre letörölgetni és kifényesíteni a dzsipjüket. Arról halvány
gőze se volt egyikünknek sem, hogy hogyan kell egy dzsipet
karbantartani, de az övék mindig tipp-topp volt, még abban az átkozott
metzi sárban is: Miller, a mániákus szerelő soha a közelébe se engedte a
telephely szerelőit a rajunk dzsipjeinek, de Jim és Anyó piszmogásán
csak röhögött.
Bemászom a sátrunkba, a saját kupis oldalamra, és előszedem a könyvet, amit éppen most olvasunk. Búcsú a fegyverektől
a címe. A 215-östől a 310-es oldalig terjedő rész van nálam. Wilkins
előttem jár, Shutzer utánam jön. Shutzer egész nap nyüstölt, hogy
siessek vele; Wilkins már az éjjel befejezte. Ilyen az én szerencsém,
beszorultam a Siegfried-vonal innenső oldalán a két leggyorsabb olvasó
közé. Szétszedjük a könyveket, hogy együtt olvashassuk azokat.
Az előző könyv a Nyugaton a helyzet változatlan
volt. Megbeszéltük, és megszavaztuk, hogy mint raj az első adandó
alkalommal kiszállunk a háborúból. Akkor, Saarbrücken miatt, még mind
együtt voltunk. Mundy Atya nem jött rá, hogy a könyv szereplői németek,
amíg csak meg nem mondtuk neki. Lehet persze, hogy átugrott néhány
oldalt. Rendszerint Atyát hagyjuk utolsónak: minden szót úgy olvas,
mintha nyalókát szopogatna.
Befejezem a rám jutó oldalakat, és kiteszem őket a sátrunk nyílásába Shutzernek.
Fordította: Szilágyi Tibor
A SZÖVEG FORRÁSA: Cartaphilus Könyvkiadó, 2007
Megjegyzések
Megjegyzés küldése