Malcolm Gladwell: Kivételesek (részlet)

Most pedig nézzük Bill Gates esetét! Az ő története majdnem annyira közismert, mint a Beatlesé. Egy briliáns ifjú zseni, aki felfedezi magának a programozást. Kimarad a Harvardról. A barátaival közösen, Microsoft néven, megalapít egy kis számítógépes vállalatot. Gates kimagasló képességei, ambíciója és merészsége révén a cég a szoftvervilág egyik gigászává növi ki magát. Nagy vonalakban így fest a történet. De kukkantsunk be egy kicsit a felszín alá!

A család Seattle-ben élt. Gates apja jómódú ügyvéd volt, az anya pedig egy befolyásos és gazdag bankár lánya. Gates kisgyermekként elég finnyás volt, és meglehetősen könnyen elunta magát az órákon. A szülei ezért hetedikes korában kivették az általános iskolából, és beíratták a Lakeside-ba, a gazdag seattle-i családok igényeit kielégítő magániskolába. Gates második éve járt oda, amikor az iskola elindított egy számítástechnika szakkört.

– Az Iskolai Anyák Klubja minden évben kirakodóvásárt rendezett, és mindig vita tárgya volt, hogy mire költsék a befolyt pénzt – így idézi fel a múltat Gates a vele készített interjúm elején. – Néha a nyári programokra ment el a pénz, hogy a belvárosi gyerekek kijöhessenek az iskolába nyáron is. Máskor a tanároknak vettek belőle ajándékot. Abban az évben úgy döntöttek, hogy a rendelkezésre álló 3000 dollárt egy számítógép-terminálra költik, amit abban a fura szobácskában állítanak fel... mi pedig következésképp rászabadultunk. Csuda egy dolog volt!

Tényleg „csuda egy dolog” volt, hiszen mindez 1968-ban történt! A hatvanas években a legtöbb középiskolában nem volt számítástechnikai szakkör. De még ennél is figyelemreméltóbb, hogy milyen számítógépet vett a Lakeside. Az iskola nem tette ki annak a diákjait, hogy az izzadságosan fáradalmas lyukkártya-rendszerben tanuljanak programozást, mint szinte mindenki ás az 1960-as években.a Lakeside ehelyett egy ASR-33 Teletype nevű rendszert épített fel, időosztásos terminált, közvetlen vonallal a Seattle belvárosában lévő központi géphez.

– Az egész időosztásos ügyet csak 1965-ben agyalták ki! - állapítja meg Gates. – Valaki nagyon előrelátó lehetett ott akkor, és fogékony a legújab dolgokra...

(…) Attól a pillanattól fogva Gates szinte ki sem mozdult a számítógépes szobából. Néhány másik diákkal együtt autodidakta módon tapasztalta ki, hogyan is működik ez a fura új eszköz. Az ASR egy telefonvonalon keresztül csatlakozott a központi géphez, és a csatlakozási idő természetesen méregdrága volt, még egy olyan vagyonos intézmény számára is, mint a Lakeside. Az Anyák Klubjának 3000 dollárja hamarosan elfogyott. A szülők ekkor emelték az összeget. A diákok elköltötték. Ekkor a Washingtoni Egyetem néhány programozója létrehozott egy céget Computer Center Corporation (Számítógép Központ Vállalat) vagy C-Cubed (C-köb) néven, amely számítógép-használati időt adott bérletbe a ehlyi vállalkozásoknak. Szerencsés véletlen, hogy a cég egyik alapítójának – Monique Ronának – a fia a Lakeside-ba járt, egy osztállyal Gates fölött. Vajon a lakeside-i számítástechnikai szakkör tagjai hajlandók lennének-e tesztelni a cég szoftvereit a hétvégéken, ingyenes programozási időért cserébe? - töprengett Rona. Naná, hogy! Tehát iskola után Gates felszállt a buszra, elment a C-Cubed épületébe, és sorra járva az irodákat, késő estig programozott.

A C-Cubed végül becsődölt, így Gates és barátai a Washingtoni Egyetem számítástechnikai központja körül kezdtek el csellengeni. Nem sokkal ezután beszálltak egy másik cég, az ISI (Information Sciences Inc.) munkájába. A vállalat megállapodott velük, hogy ingyenes programozási időt biztosít számukra, cserébe ezért, hogy dolgozzanak egy szoftveren, amely a céges könyvelést volt hivatva automatizálni. 1971-ben, e hét hónapos időszakban Gates és csapata 1575 órát töltött az ISI központi számítógépéhez csatlakozva, ami hozzávetőlegesen annyi, napi nyolc óra, hetente hétszer...

– Mint a megszállottak! – idézi fel Bill Gates a korai középiskola éveit. – Ellógtam az atlétikaedzéseket, éjjelente is feljártam az ISI-be. Hétvégeken is programoztunk. Nem volt olyan hét, hogy ne töltöttünk volna el legalább 20-30 órt a gép mellett. Egyszer Paul Allen és én elég nagy pácba kerültünk. Elloptunk néhány passwordöt, és összeomlasztottuk a rendszert. Na, akkor kirúgtak minket. Egész nyárra számítógép nélkül maradtam. 15-16 éves lehettem. Aztán megtudtam, hogy Paul rábukkant egy szabad számítógépre a Washingtoni Egyetemen. Voltak gépeik az orvosi karon, az élettan tanszéken. A gépeknek 24 órás ütemtervük volt, de abban a bágyadt uborkaszezonban hajnali 3 és 6 között nem futtattak rajtuk semmit. – Gates felnevet. – felkeltem éjjel, nem sokkal lefekvés után. Képes voltam begyalogolni az egyetemre. Vagy bebuszozni. Hát ezért vagyok olyan bőkezű a Washingtoni Egyetemmel: mert hagyták, hogy olyan sok programozási időt csórjak tőlük.

Gates anyja mesélte fia ifjúságáról: „Mindig nagy fejtörést okozott nekünk, hogy a fiunk miért kel fel olyan nehezen reggel!”

Nem sokkal később az ISI egyik alapítóját, Bud Pembroke-ot felhívták a technikai fejlesztésre szakosodott vállalattól, a TRW-tól. A TRW épp akkor szerződött le a dél-washingtoni Bonneville Erőművel, hogy felépít számukra egy számítógépes rendszert, így a cégnek égetően nagy szüksége volt olyan programozókra, akik ismerik azt a speciális szoftvert, amit az erőmű használ. Az informatika hőskorában az ilyen speciális tapasztalatokkal rendelkező programozó olyan ritka volt, mint a fehér holló. De Pembroke tudta, kiknek kell szólnia: azoknak a lakeside-i középiskolai srácoknak, akik több ezer órát töltöttek el az ISI központi számítógépén. Gates akkor már érettségi előtt állt, és valahogy sikerült meggyőznie a tanárait, hogy egy önálló kutatás örve alatt kereket oldhasson, és az erőműben dolgozzon. Ott töltötte az egész tavaszt, és kódokat írt egy John Norton nevű ember felügyelete alatt. Gates bevallása szerint Norton többet tanított neki a programozásról, mint az összes többi mestere együttvéve.

Nyolcadiktól az érettségiig – ez az öt iskolai év volt Bill Gates Hamburgja. Akárhogy is vesszük, Gates különleges lehetőségek egész sorozatát kapta... (…)

Az első nagy lehetőség az volt, hogy Gatest beíratták a Lakeside-ba. Vajon hány középiskolának volt forróvonala egy időosztásos géphez 1968-ban? A második nagy lehetőség az volt, hogy a lakeside-i mamáknak volt rá pénzük, hogy állják a számítógépes költségeket. Igaz, ez a pénz elfogyott, de akkor jött a harmadik nagy lehetőség az egyik lakeside-i diák szüleinek formájában, akik a C-Cubedban dolgoztak, ahol történetesen nagy szükség volt olyn emberekre, akik hétvégén tesztelnék a szoftvereket, ráadásul nem sokat törődnek azzal, hogy a hévégékből esetleg hétköznap éjszakák lesznek. A negyedik nagy lehetőség az volt, amikor Gates átállt az ISI-re, amikor az ISI-nek történetesen épp szüksége volt valakire, aki közreműködik egy könyvelési szoftver fejlesztésében. Az ötödik nagy lehetőség az volt, hogy Gates olyan közel lakott a Washingtoni Egyetemhez, hogy akár gyalog is bemehetett egy kis éjszakai programozásra. A hatodik nagy lehetőség az volt, hogy a TRW éppen Bud Pembroke segítségét kérte. A nyolcadik nagy lehetőség az volt, hogy Pembroke úgy vélte: két középiskolás srác tudná a leginkább orvosolni a TRW problémáját. Végezetül, a kilencedik nagy lehetőség az volt, hogy a Lakeside megengedte annak a két diáknak, hogy a tavaszi negyedévet programozással töltsék el, hosszú kilométerekkel messzire az iskolapadoktól.

És hogy mi volt ennek a remek lehetőségsorozatnak a gyakorlati jelentősége? Nos, csak annyi hogy ezáltal Bill Gatesnek rengeteg alkalma nyílt a gyakorlásra. Amikor Gates másodévesen kimaradt a Harvardról, hogy kipróbálja magát a saját szoftveres cégében, akkor már hét éve szinte megállás nélkül programozott. Addigra már bőven túllépte a 10 000 órát. Vajon a világon hány kamasznak nyílt lehetősége arra, hogy enyit gyakoroljon?

– Ha ötvennél többnek, akkor megeszem a kalapom! – válaszol Gates. – Ott volt a C-Cubed és a könyvelési cucc, amit csináltunk, utána pedig a TRW – minden összejött. Már nagyon fiatalon sokkal több alkalmam nyílt a szoftverfejlesztésre, mint bárki másnak a világon akkoriban, és mindez csak az elképesztően szerencsés véletlenek sorozatának köszönhető!

Fordította: Márton Róza Krisztina

A SZÖVEG FORRÁSA: HVG Könyvek, 2009