Akutagava Rjúnoszuke: A dohány meg az ördög (részlet)

Hagyd, hogy magával ragadjon egy író különleges világa, s visszakapod a mesékre való gyermeki rácsodálkozás képességét

Arra a kérdésre, hogy kik honosították meg a dohányt, minden történész azt felelné, a spanyolok vagy a portugálok. De ez nem okvetlenül az egyetlen lehetséges válasz. Egy másik választ is őriz a hagyomány. Eszerint a dohányt az ördög hozta ide valahonnét. Az ördögöt viszont végestelen-végig, egészen Japánig hurcolta magával egy páter, valószínűleg éppen Xavéri Szent Ferenc.

Ha ezt így kimondom, a katolikus hívők talán neheztelnek rám, hogy rágalmazom a papjaikat. A magam részéről azonban hitelt kell adnom a hagyománynak. Mert nagyon is természetes, hogy amikor a "déli barbárok" istene idejött hozzánk a tengerentúlról, az ördögnek is vele kellett jönnie – vagyis, mikor Nyugatról befogadtuk a jót, a rosszat is be kellett fogadnunk.

De nem mondhatom biztosra, hogy az ördög valóban magával hozta-e a dohányt, vagy sem. Persze, Anatole France egyik könyve szerint az ördög egyszer rezedával próbált egy papot megkísérteni. Akkor viszont nem jelenthetjük ki egyszerűen, hogy a történet, miszerint az ördög hozta a dohányt Japánba, merő hazugság. És még ha hazugság, akkor is bizonyos értelemben bámulatosan közel jár az igazsághoz. Éppen ezért úgy gondoltam, megpróbálom leírni, mit tart a dohány meghonosításáról a hagyomány.

A Tembun-korszak tizennyolcadik évében az ördög, aki Xavéri Szent Ferenc kíséretében szerzetesnek álcázta magát, átjött a széles tengereken, és baj nélkül partra szállt japánban. Ezt a szerzetesi formát azért tudta magára ölteni, mert míg a valódi szerzetes kinn csellengett a parton Amakavában vagy valahol másutt, a "fekete hajó", amely az utasokat szállította, fölszedte a horgonyt, és a szerzetes, észre sem vették, lemaradt a hajóról. Akkor az ördög, aki egészen addig fejjel lefelé, farkát egy árbockeresztfára csavarva lógott, és rejtekhelyéről figyelte, mi folyik a hajón, villámgyorsan fölvette ennek a szerzetesnek az alakját, és nem győzött Szent Ferenc körül sündörögni. Persze, az efféle trükk az ördögnek semmibe se került, mivelhogy ő volt az a szakember, aki délceg, piros köpönyeges lovag képében látogatta meg Dr. Faustot.

Hanem amikor Japánba érkezett, egészen másfajta világot talált, mint amilyenről Marco Polo Utazásaiban olvasott, még odaát, Nyugaton. Először is, az Utazások szerint ezt az országot elárasztja az arany, de akármerre nézett az ördög, semmi ilyesmit nem látott. Pedig akkor jó alaposan megkísérthette volna az embereket úgy, hogy a farkával kereszteket firkál és arannyá változtatja őket. Arról is szó esett, hogy a japánok képesek feléleszteni a halottakat valami gyöngy vagy hasonló segítségével, de a jelek szerint ez is csak Marco Polo egyik hazugsága volt. Ha pedig ez hazugság, és az ördög végigköpködi a kutakat és elterjeszti a dögvészt, ezek itt mindnyájan megfeledkeznek majd halálos ágyukon az eljövendő Paradicsomról. Miközben magasztalólag járt az erre-arra nézelődő Szent Ferenc nyomában, az ördög titokban ilyen gondolatokat forralt a fejében, és magában elégedetten mosolygott.

Csak egy dolog volt, ami aggasztotta. Sőt, egyenesen zavarba hozta ez a dolog. Mivel Xavéri Ferenc épphogy megérkezett Japánba, és szükségképpen mindenfelé prédikálnia kellett, mielőtt bárkit is keresztény hitre térít, nem akadt egyetlen szóra érdemes hívő, akit az ördög megkísérthetett volna. Márpedig annyira ízig-vérig ördög volt, hogy az ilyesmi nem kis mértékben ingerelte. Legfőképpen azért, mert egyelőre nem tudta, mivel üsse agyon a sok unalmas szabad időt.

Miután ezeken eltűnődött, úgy gondolta, az idő egy részét kertészkedéssel fogja eltölteni, úgyis tele van a füle növényi magvakkal; még akkor dugta oda őket, mikor elindult Nyugatról. Földre sem lesz gondja, ha a szomszédos szántók valamelyikét kibérli. Mi több, ezt még Szent Ferenc is jó néven veszi. A szent természetesen úgy képzelte, hogy egyik szerzetestársa nyugati gyógyfüveket és más efféle növényeket honosít meg Japánban. (...)

Néhány nap múlva az ördög végül is elkészült a munkájával, és a fülébe rejtett magvakat széthintette a barázdákban.

Az elkövetkező hónapokban aztán kikelt az ördög veteménye, a magokból hosszú növények sarjadtak, és a nyár végére a szántóföldet valósággal elborították a széles zöld levelek. De a növény nevét senki sem tudta. Az ördög még Szent Ferenc érdeklődésére is csak vigyorgott, összeszorította a száját, és megtagadta a választ.

Közben a növények szárán fürtökben jöttek elő a virágok. Tölcsér formájuk volt és halvány bíborszínük. Az ördög szemlátomást örült, hogy a virágzó növények mégiscsak meghozzák a vesződség jutalmát. Így aztán, a reggeli és az esti ájtatosság végeztével, az ördög mindennap kiment a földre, és a növények körül buzgólkodott.

Fordította: Gergely Ágnes

A SZÖVEG FORRÁSA: Európa Könyvkiadó, 1992