Hamvas Béla: Reggeli feljegyzés
(Mialatt az
ember a mólón ül, lábát a víz
fölé lógatja,
s a tengerben a halakat nézi.)
Az északi életrend a délitől a következőkben
különbözik: Északon az az ember, aki kezéből a kezdeményt kiereszti, elveszett.
- Délen viszont az veszett el, aki a kezdeményt megtartja, és nem tudja magát
elereszteni.
A különbség
lényeges. A kezdeményt az embernek északon a kezében kell tartania, s ezért
minden dolgok középpontja: az Én. Délen a kezdeményről le kell mondania, s
ezért minden dolgok középpontja: az istenek.
Aki délre
jön, jól gondolja meg, tevékenységét fel kell adnia, és magát el kell engednie.
Megrögzött hyperboreusnak nehéz. Nehéz, hogy ami benne a legerősebb, azt ki
kell kapcsolnia. Sokan ki se bírják. A metamorfózis e fajtájától
megbetegszenek. A betegség neve: unalom.
A szellemi
ember a metamorfózisra különösen érzékeny. Éppen ezért, amikor Delet eléri, a
határkő mellé ásson gödröt, tegye bele Énjét. Ha fél, hogy valaki ellopja,
tegye melléje névjegyét, vagy csomagolja papírba és jelölje meg nevének
kezdőbetűivel, aztán nyomassa le kővel. Visszatértében újra vegye ki és tegye a
helyére. Ha a szertartást megteszi, meglátja, hogy Én nélkül is egészen jól meg
lehet élni.
Az első
tapasztalat, amit az ember tesz, hogy a vagyok eltűnt. Kék ég van, napfény van,
meleg van, szél van, sós víz van, hajó van, zaj van. És ez a sok van úgy
egyszerűsíthető, hogy istenek vannak. Az embernek semmi dolga. A
legfontosabbat, azt, hogy van, az istenek elvégzik helyette. Az ember nem
csinál semmit. És mert nem csinál semmit, nem fárad el. Ezért alszik az ember
délen olyan jól.
A másik
tapasztalat, hogy egyszerre elkezd nem sietni. Semmi sem sürgős. Minél
lassabban és minél kevesebbet. A déli ember úgy él, mintha állandóan
szabadságon lenne. Az ember észreveszi, hogy az Én, aki állandóan kergette,
nincs. Megnyugszik, és attól a pillanattól kezdve mindenre ráér.
A harmadik
tapasztalat a legfontosabb. Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet.
De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi
ember találta ki. Egyeltalában nincs így. Nem gondolkozom, mégis egészen jól
megvagyok. Sőt nem is vagyok. Az istenek vannak és én itt csak lopom a napot.
Sőt, nem is én, hanem valaki, aki könnyebb, világosabb, nyugodtabb, mint az Én,
aki nyugodtan és szabadon lebeg a világban.
Gondolkozás
helyett Délen az embernek a dolgok eszébe jutnak. Csak úgy, minden különösebb
erőfeszítés nélkül, sőt minél kisebb az erőfeszítés, annál inkább. Íme, most is
mi jutott eszembe.
Tegyük fel,
hogy két nép egymással háborúba keveredik. Nem ritkaság, a történet hoz fel rá
néhány példát. A bolondok egymásnak rohannak, és ezerszámra halomra gyilkolják
egymást. Amivel azt érik el, hogy a másik mindig dühösebb, és ha le is győzik,
bosszút esküszik. Erőt gyűjt, néhány év múlva újra megrohanja a másikat, és
akkor esetleg ő győz. Most az egész kezdődik elölről.
Ha
véletlenül valakivel háborúba keverednék, első dolgom lenne: azonnal, a
legmegalázóbb feltételekkel is, haladék nélkül békét kötni. Ígéretet tennék,
hogy harminc éven át az illető nép rabszolgája leszek. Minden erőmmel az ő
javát fogom szolgálni. Vasútaimon neki szállítanám azt, amit földem terem,
hajómmal neki vinném a távoli földek nagy kincseit. Sok fűszert, édességet,
selymet, aranyat, drágakövet, mind, mind neki adnám. Saját népeimről még az
inget is leszedném s azt is odaadnám. Irgalmatlan lennék. Úgy elhalmoznám földi
javakkal, hogy nem is érne rá másra, csak dőzsölésre. Hízlalnám, tömném,
dicsérném. Ami gyümölcs, hal, hús, vad, rizs, gyapjú, kávé van a földön, mind
eléje szórnám.
Százat egy
ellen, hogy az a nép harminc évet sem bírna ki. Úgy meghízna, olyan léha, buta,
hájas, aluszékony lenne, hogy nem is kellene hadjáratot indítani ellene. Ha
fegyverrel győzném le, megerősíteném, mert növelném benne az elégtétel
ösztönét. S a jólétbe eddig még minden nép belehalt.
Ilyesmi
jutott az eszembe. Nem tudom, helyes, vagy helytelen, nem is gondolkozom rajta.
A SZÖVEG FORRÁSA: Medio Kiadó, 2005
Megjegyzések
Megjegyzés küldése