ÚJ MEGJELENÉS - Földvári István: Hogyan nem lettem híres író? (A lehető legtöbb az irodalomról)
A
legtöbbet az irodalomról Varga „Hát Hogy A Tökömbe Ne” Bélától
tanultam, mondhatnám azt is, hogy ő volt az én Vergiliusom, útikalauzom a
könyvkiadó-vezetők elméjének szövevényes, alvilági rendszerében. Dante
Jeruzsálemnél ment le a föld alá, hogy alámerüljön a Pokolban, én a
Batthyány térnél bukkantam elő a metróból, kezemben első regényem
kéziratával, ott csapott le rám.
Idefelé,
a Deák térnél elpárolgott minden bátorságom, vissza akartam fordulni.
Még nem vagyok kész, unalmas a stílusom, nem elég egyéni, szóval
pánikoltam. Épp csak beleolvasnak, gondoltam, és felsorolnak nekem két
tucat írót, akik minden kétséget kizáróan korszakos zsenik, s akiket
szerintük majmolok. Leszállás közben idegesen nyitottam ki a dossziét,
kapkodva olvastam bele a szövegbe. A tömegből időről-időre meglökött
valaki, miközben araszolt a mozgólépcső felé. Elő nem fordulhatott, hogy
a metrószerelvény szívóhatása kitépjen a kezemből akár csak egy oldalt
is, olyan erősen markoltam, hogy összegyűrtem a lapokat.
Ez jó!
Az ördögbe is, ez jó, nem is értem, hogy írhattam én! Visszaszálltam a
metróra. Az alagút belsejében, a kocsi sötét üvegén visszatükröződött az
arcom. Most meg nagyképű vagy, mi?
Ha egy írópalántától megkérdezik, ki a példaképe, és ép az elméje,
akkor olyanokat mond, hogy Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író, Az
öreg halász és a tenger szerzője, vagy Gabriel García Márquez
Nobel-díjas kolumbiai író, a mágikus realizmus nagymestere, kérném
tisztelettel. Van belőlük másfél folyóméterem a könyvespolcomon. Ikonok,
bálványok, félistenek, lebegnek az éterben. Létezésük szinte már
fikció.
Varga Bélának, akitől a legalapvetőbb dolgot tanultam meg az
irodalomról, nem csak a neve nélkülözött minden költőiséget. Durva
arcéle volt, nagy feje és tömpe orra, bumfordi viselkedése, mint a
finoman rezgő lelkű alanyi költőknek általában. Mindehhez olyan hanyagul
öltözködött, hogy ahol csak megfordult, a járdát a Joy-előfizető
huszonéves nők krétával körberajzolt hullái borították.
A Batthyánynál – már az Alvilág kapujának átlépése után – a felszínen
csapódott hozzám. Ő számított a fiatal – értsd: negyven alatti – írók
között a nagy öregnek, egyszer már kis híján megjelent egy kötete.
Látta, kézirat van nálam, ha nem időre megyek, kísérjem el az ő
kiadójáig, mondta, itt van az utca végén. Kajánul vigyorgott. Írókurzust
szervez kezdőknek, van-e kedvem hozzá.
Mint kiderült, a kurzus a Batthyány téri metrómegállótól a Fő utcai
lottózóig tartott. Ezen a kétszáz, uszkve kettőszázötven méteren
nagyjából a következők kerültek szóba:
- Hogy akadtál erre a kiadóra? – kérdezte. - Haverjaid?
- Nem.
- De legalább egyszer közösen részegedtetek le.
- Nem nagyon iszom.
- Akkor buzi vagy?
- Hogy mi?!
- Ha nem buzi, zsidó.
- Hagyjuk a zsidózást…
- Fasiszta? – vonta fel a szemöldökét.
- Neeem!
- Te fizeted a nyomdát.
- Ugyan miből? – kérdeztem egyre értetlenebbül.
- Mi lehet még?... Mi a műfaj? „De szar nekem, szingli sorstársaim?” Horror? Pornó? Horror-pornó?! – csillant fel a szeme.
- Szépirodalom.
Bélát erre csuklásszerű, fuldokló röhögés fogta el.
- Ne túráztass kisapám, akkor gyere át inkább az én kiadómhoz! – és megállt a lottózó előtt.
- Mer’ aszitted, hogy ez nem így működik? – kérdezte, látva megrökönyödésemet.
- Egy a négyszázmillióhoz az esély, ha jól emlékszem – válaszoltam. – Komolyan számítasz rá, hogy bejön?
-
Hát hogy a tökömbe ne?! Az egy tévedés, hogy az öt találatoshoz több
millió szelvényt kell kitölteni. Annak az esélye, hogy mind az öt
számodat kihúzzák, egészen pontosan ötven-ötven százalék. Vagy kihúzzák,
vagy nem.
Még hozzátette, hogy érzékeltem-e, ez a mondat jóval túlmutatott a
tárgyalt kérdésen, úgymint szerencsejáték, összeborítja a
valószínűség-számítás teljes matematikai apparátusát, és vonatkozik a
könyvkiadásra is egyfelől, másfelől hogy mindig kell valami a jelenet
végére, ami vagy továbbolvasásra késztet, vagy lezárja, vagy keretez,
mit tudja ő, illetve mit tudja a töke, hogy mit csinál, de valamit
csinál vele, amitől az olvasó azt hiszi, hogy vette az adást.
Érzékeltem.
Ja, a következő számokat játszotta meg: 2, 27, 43, 66, 81. Takarta a tenyerével, de láttam a tükörből.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése