Daniel Defoe: A londoni pestis (részlet)
Először olvasd végig, mint egy szemtanú visszaemlékezéseit. Aztán nézz utána, hány éves volt Defoe a járvány idején.
„Az
udvar közepén egy kis bőrerszény feküdt, két kulcs lógott rajta, az
erszényben pénz volt, de senki sem nyúlt hozzá. Megkérdeztem, mióta
hever ott, mire az ablaknál álló férfi azt felelte, hogy csaknem egy
órája, de senki sem nyúlt hozzá, mert nem tudják, nem jön-e vissza érte,
aki elejtette. Nekem nem volt különösebb szükségem pénzre, és amellett
az összeg sem volt olyan nagy, hogy érdemes lett volna hozzányúlni az
erszényhez, elvinni a pénzt, és vállalni az ezzel járó kockázatot, így
hát már kifelé indultam, amikor az az ember, aki kinyitotta az ajtót,
azt mondta, majd ő felveszi az erszényt, de csak azért, hogyha jogos
tulajdonosa visszajön érte, feltétlenül megkapja. Ezzel bement, kihozott
egy vödör vizet, letette az erszény mellé, újból bement, és most
puskaport hozott magával, amelyből egy jó adagot az erszényre hintett,
majd ettől a lazán kiszórt kupactól kiindulva körülbelül két yard hosszú
vonalban ugyancsak puskaport hintett el.
Ezután
harmadszor is bement, és egy vörösen izzó szénfogóval tért vissza,
amelyet valószínűleg erre a célra hevített fel; először meggyújtotta
vele a vonalban elszórt puskaport, ez pedig megpörkölte az erszényt, és
alapos füstöt csinált. De a férfi még ezzel sem érte be, hanem a fogóval
felemelte az erszényt, és addig tartotta, amíg a vas át nem égette,
azután a pénzt a vizesvödörbe rázta, és úgy vitte be a postahivatalba. A
pénzösszeg, emlékezetem szerint, tizenhárom shilling volt meg néhány
sima négypennys és sárgaréz negyedpennys.”
Fordította: Vámosi Pál
A SZÖVEG FORRÁSA: Európa Könyvkiadó, 1978
Megjegyzések
Megjegyzés küldése