Joseph Heller: A 22-es csapdája (részlet)

"A mű eredetileg az A 18-as csapdája címmel jelent volna meg. A regényt megjelentető kiadó kérte Joseph Hellertől, hogy változtassa meg a címet, ugyanis korábban jelentette meg Leon Uris Mila 18 című regényét, mely szintén a második világháborúban játszódik. Az első javaslat az volt, hogy legyen a regény címe A 11-es csapdája, azonban 1960-ban került a mozikba az Ocean's 11 című film, így ezt is elvetették. Az A 14-es csapdája címet is elvetették, ugyanis a kiadó nem találta elég különlegesnek a 14-es számot. Az "A 17-es csapdája" címet azért vetették el, mert a korábban már készült egy, a második világháborúban játszódó film, mely a Stalag 17 címet viselte. Végül a regény A 22-es csapdája címet kapta, mely a 22-es számot tartalmazza. Ez a regényben többször is előforduló déjá vu-re utal." (Másik barátod, a Wikipédia.)

– Aztán, Yossarian, aztán végül elkövetkezett... elkövetkezett a vég kezdete. Azok ott körülöttünk elkezdtek követni bennünket szemközt is. Megpróbálták kitalálni, hol fogunk megállni legközelebb, és mielőtt még odaértünk volna, már elkezdték a fúrást, úgyhogy már meg se állhattunk. Alig kezdtük el takaróinkat letekerni, már rugdaltak elfelé bennünket. Bíztak bennünk. Nem vártak addig sem, míg elkezdik keresni az olajat,máris továbbrugdaltak bennünket. Olyan fáradtak voltunk már, hogy az sem érdekelt bennünket, hogy esetleg kifuthatunk az időből. Egy reggel aztán arra ébredtünk, hogy teljesen körül vagyunk véve olajásókkal, akik mind azt lesték, ugyan melyikük felé vesszük utunkat, hogy továbbrúghassanak bennünket. Bármerre nézett az ember, minden halmon olajásó állt, és várt, mint valamikor az indiánok, roham előtt. Ez volt a vég. Nem tudtunk ott maradni, ahol voltunk, mert már elrugdaltak bennünket onnan is, ahol voltunk, és nem volt hely már másutt sem, ahová mehettünk volna. Engem azonban megmentett a Hadsereg. Szerencsére, épp időben, kitört a háború, és egy sorozóbizottság egyből kihúzott a csávából, és biztonságba helyezett Coloradóban, Lowery Fielden. Egyedül én maradtam életben. Yossarian tudta, hogy hazudik, de nem szólt közbe, amikor Félkupica Fehér Főnök a továbbiakban azt hangoztatta, hogy azóta se hallott a szüleiről. Ez ugyan nem túlságosan izgatta Félkupica Fehér Főnököt, mert azt, hogy éppen ők a szülei, a puszta szavukra volt kénytelen elhinni, és mivel oly sok más dologban hazudtak neki, miért éppen ebben mondtak volna igazat. Sokkal megbízhatóbbak voltak ismeretei első unokatestvérei egyik törzsének a sorsáról, amely nyomtévesztő vándorlásra indult Észak felé, és gondatlanságból betévedt Kanadába. Amikor vissza akartak jönni,az amerikai bevándorlási hatóságok a határon megállították, és nem engedték be őket az országba. Nem térhettek vissza, mert vörösök. Rettenetes vicc volt ez, de Daneeka Doki nem nevetett, csak egy bevetéssel utóbb, amikor Yossarian megjelent nála, és megint azért nyaggatta, a siker leghaloványabb reménye nélkül, hogy szerelje le. Daneeka Doki röhentett egyet, és tüstént saját bajait kezdte részletezni, idesorolta Félkupica Fehér Főnököt is, aki reggelenként indián párbajra hívja, és Yossarian úgy döntött, hogy ott helyben megbolondul. – Kár a gőzért – mondta neki kényszeredetten Daneeka Doki. – Aki megőrül, azt se szerelheted le? – Á, dehogynem. Le is kell szerelnem. Van egy szabály, mely kimondja,hogy bárkit, aki őrült, le kell szerelni. – Akkor engem miért nem szerelsz le? Őrült vagyok. Kérdezd meg Clevingert. – Clevingert? Hol van már Clevinger? Hozd nekem ide Clevingert, és én meg fogom kérdezni tőle. – Akkor kérdezz meg akárkit. Majd megmondják ezek neked, milyen őrült vagyok én. – Ők az őrültek. – Akkor miért nem szereled le őket? – Mért nem kérik, hogy szereljem le őket? – Mert őrültek, azért. – Persze hogy őrültek – válaszolt Daneeka Doki. – Épp most mondtam,hogy őrültek, nem? És őrültek nem dönthetnek afelől, hogy te őrült vagy-e,vagy sem. Így van?

Yossarian kijózanodva pillantott rá, és másfelől próbált közelíteni. – Orr őrült? – De még mennyire az – mondta Daneeka Doki. – Leszerelheted? – De még mennyire le. De neki először kérnie kell, hogy szereljem le. Ez is benne van a szabályban. – Akkor miért nem kéri, hogy szereld le? – Azért, mert őrült – mondta Daneeka Doki. – Őrültnek kell lennie, ha még mindig felszáll bevetésre, amikor annyiszor csak egy hajszálon múlt, hogy ott nem maradt. De mennyire leszerelhetem Orrt. Csak neki először kérnie kell, hogy szereljem le. – Csak ennyit kell tennie azért, hogy leszereljék? – Csak ennyit. Kérje tőlem. – És akkor leszereled? – kérdezte Yossarian. – Dehogy. Akkor már nem szerelhetem le. – Úgy érted, hogy valami csapda rejlik itt? – De még milyen csapda – felelte Daneeka Doki. – A 22-es csapdája. Bárki, aki ki akarja magát vonni a harcállományból, az valójában nem őrült. Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte,hogy bárki, aki közvetlen és valóságos veszélyben saját biztonságára gondol, az a döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor már nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell. Yossariant mélységesen megrendítette a 22-es zárótételének abszolút egyszerűsége, és tisztelettel füttyentett. – Ez ám a csapda, ez a 22-es – jegyezte meg. – A legtökéletesebb, ami valaha is létezett – hagyta helyben Daneeka Doki. Yossarian szinte maga előtt látta önmagába visszatérő logikáját. Két fele elliptikus pontossággal illeszkedett össze, volt benne valami kecses és megrendítő, mint a jó, modern képzőművészetben, és Yossarian néha nem volt benne egészen biztos, látja-e egyáltalán, mint ahogy nem volt egészen biztos a modern képzőművészetben sem...

A SZÖVEG FORRÁSA: Európa Könyvkiadó, 1977