William Wharton: Srapnel (részlet)

Háborús emlék - az vagy a lelkemnek, mi testnek a srapnel

Nagyjából egy héttel később beköszönt az igazi nyári idő. Emlékszem, azt gondoltam, hogy akkor kellett volna ilyen időjárásnak lennie, amikor elkezdtük a háborút a partraszállással. Hónapokig úgy aludtunk, hogy minden ruhánk rajtunk volt, a cipőnket is alig vettük le, és ha igen, akkor a hálózsákunkban tartottuk magunk mellett, hogy bármelyik pillanatban bele tudjunk bújni. Most alsónadrágban és trikóban alszom. Még zokni sincs rajtam. Tisztára mint egy civil.

Egy erdőben táborozunk le, több mint egy hete itt vagyunk, minden nyugodt és csendes körülöttünk. Jól érezzük magunkat, mintha nyaralnánk. A tábori konyha is utolért minket. Megtanultam azt kérdezni németül, hogy "Haben sie Eier?" A friss tojás igazi hiánycikknek számít. Nem tudom pontosan, hol vagyunk, valahol a későbbi NDK területén.

Éjszaka van, a sártunkban alszunk. A csomagom a fejem alatt, benne a zsákmány, a sátor háromszög alakú hátsó részében. Azért tettem oda, hogy biztonságban legyen. Rolinnal nem lihegjük túl a dolgot. Kitaláltam, hogyan fogom hazacsempészni a köveket, belerakom őket egy német gázálarcba. A fosztogatásnak vége. Úgy érzem... nehéz ezt elmagyarázni, de a lényeg az, hogy nincsen bűntudatom a drágakövek miatt. Tényleg úgy érzem, mintha kiszabadítottuk volna őket az ellenség, a németek markából. Minket arra kondicionáltak, hogy ennyi szenvedés és öldöklés után ne embereknek lássuk őket, hanem ellenségnek. Mit számít az, hogy elvettem néhány drágakövet? Ez semmi ahhoz képest, amit ők csináltak.

Aztán az éjszaka közepén egyszer csak kiabálásra, lövöldözésre, üvöltözésre ébredünk. Kirohanok a sátorból. Először nem értem, miről van szó. Mintha egy német rohamosztag vagy az SS csapott volna le ránk – de kiderül, hogy csak egy Hitlerjugend-csapat, a vezetőjük cserkészegyenruhára emlékeztet öltözékben, karddal a kezében vezeti a támadást. Tizenkét-tizenöt éves gyerekek kerti locsolóból és benzinből összeeszkábált, házi készítésű lángszórókkal felfegyverkezve. Ezek a szerkezetek meglepően hatékonynak bizonyulnak. A kis ördögfajzatok mindent lespriccelnek, ami csak az útjukba kerül, az egész tábort lelocsolják, és közben torkuk szakadtából üvöltöznek. Néhány kézifegyver is van náluk. felveszem a nyúlcipőt, csak a puskámat viszem magammal, és ahogy vagyok, mezítláb, alsónadrágban berohanok a fenyőfák közé, hogy mentsem az irhámat.

A kölykök közben lespriccelnek mindent, amit érnek. Van náluk néhány kanna olaj, azt is szétterítik, aztán meggyújtják az egészet.

Miután visszamerészkedünk és elkergetjük őket, félmeztelenül, alsónadrágban nekiállunk eloltani a tüzet és megmenteni a felszerelésünkből, amit lehet. A mi sátrunk teljesen leégett, és benne nagyjából minden holmim. Engem csak a zsákmány érdekel, órákig keresgélek a hamuban, de semmit nem találok. Nem tudom, mi történt, de szinte mindenkinek eltűnt a csomagja. Azt hiszem, azok a gyerekek ettől érezték magukat igazi katonának. Készülnek a következő háborúra.A puskákat és pisztolyokat otthagyták, csak a hátzsákokat vitték el, semmi mást, még azokat a pokrócokat sem, amelyek megúszták a tüzet. Fogták a zsákokat és a cserkészparancsnok vezetésével eltűntek az éjszakában. Szerencsére a selyemsálakkal teli kulacsom felakadt egy faágra.

Így ért véget ékszertolvaj-pályafutásom. De valakinek biztosan szereztem egy kellemes meglepetést, amikor kibontotta a bevarrt rongydarabokat.

Fordította: Illés Róbert

A SZÖVEG FORRÁSA: Cartaphilus Könyvkiadó, 2011