Ancsel Éva: Százkilencvennégy bekezdés az emberről (részlet)

Van az úgy néha, hogy a filozófia használható gondolatokra lyukad ki...

VI.

Az ember olyan lény, akinek meg se kottyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Ráchel vár rá a hetediknek a végén. még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hová is rohan és minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált.

X.

Kihez hasonlít inkább az ember: Júdáshoz avagy Jézushoz? Egyikhez sem. Az ember leginkább mégiscsak Pilátushoz hasonlít. Pilátushoz, mert jobbára úgy keveredik a dolgaiba, mint ő. Csak úgy belekerül. Mert fáradékony, fejfájós és mosná kezeit – ami nem szokott sikerülni.

XXII.

A jellemnek – ha van ilyen – csak a legfontosabb dolgainkba nincs beleszólása.

XXXII.

Nem tudom, mit is gondolt Csehov, míg nézte a maga-alkotta figurát azzal a saját termésű, szerencsétlen pöszmétéjével. Szomorúan nézte, és talán azt gondolta: "Ember, de kár, hogy nem volt valami reménytelenebb reményed."

XXXIX.

De jó lenne, ha mi, emberek, nem csüggenénk annyira a jövőn! Csakhogy ez kizárólag egy olyan világban lesz lehetséges, ahol majd...

XLVIII.

Találtam egy kicsike mentséget arra, hogy eszközként használjuk a másik embert. Túl nagy a kísértés. Nem azért, mert néha minden másnál könnyebben egy ember esik a kezünk ügyébe, hanem inkább azért, mert túl gyakran látjuk ott az arcán a kétségbeesett kérést: "Használj már valamire!" Mert úgy látszik, Kant azt már nem tudhatta, milyen az, mikor az ember már eszköznek sem kell. Ez nem mentség, sőt!

LVII.

Ha nincs olyan kicsiny dolog két ember kapcsolatában, aminek ne lenne jelentősége, ha az is fontos, hogy a másiknak nem kellett-e sokáig várni a villamosra, és az új cipőjét már megszokta-e, akkor az a kapcsolat is fontos és erős. Azt hiszem, az emberi kapcsolatokban csak az egészen kis dolgok fontosak, hogy el ne felejtsük, melyik a másik ember kedvenc párnája, melyikkel szeret aludni, akkor is, ha az az elnyűttebb, öregebbik párna.

LXXII.

Embert csak ember tud a földhöz kötni, nem a nehézkedés.

LXXXIII.

Ha Wittgensteinnek igaza van – ami nagyon valószínű –, és "amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell", akkor  már csak egy problémám marad: amiről lehet beszélni, arról érdemes-e?

A SZÖVEG FORRÁSA: Kossuth Könyvkiadó, 1988