Albert Schweitzer: Életem és gondolataim (részlet)

Semmi olyan, amire más rá ne jöhetne. Semmi olyan, amit túl sokan meg mertek volna valósítani.

Két tapasztalat árnyékolja be életemet: az egyik az, hogy a világ érthetetlenül titokzatos és gyötrelmes; a másik pedig, hogy az emberiség szellemi hanyatlásának korszakában születtem.

Akkor találtam meg létem célját és értelmét, amikor felismertem az élet tiszteletének elvét, amely magában foglalja az  erkölcsi világigenlést.

Ez az én álláspontom, s ezért – az embereket rávezetvén arra, hogy önmagukról elgondolkodjanak, elmélyültebbé és jobbá tételükön szeretnék munkálkodni. Szemben állok a korszellemmel, mert az mélységesen megveti a gondolkodást.

Kétséges, hogy a gondolkodás képes lesz-e valaha is olyan választ adni a világmindenséggel és a hozzá fűződő viszonyunkkal kapcsolatos kérdésekre, amelynek alapján értelemmel és tartalommal tölthetjük meg létünket.

Jelenleg a gondolkodás megvetésével bizalmatlanság is párosul. Napjainkban szervezett politikai, társadalmi és vallási közösségek igyekszenek az egyént rávenni arra, hogy ne önmaga kovácsolja ki meggyőződését, hanem egyszerűen tegye magáévá a tőlük készen kapott gondolatokat és elveket.

Az önállóan gondolkodó, tehát szellemileg szabad ember kényelmetlen és rejtelmes lény számukra. Semmi biztosíték nincsen arra, hogy tetszésük szerint felolvadjon a szevezett közösségben.

Ezek a csoportosulások nem annyira az általuk képviselt gondolatok és a hozzájuk tartozó emberek szellemi értékéből, mint inkább szervezetük teljes és kizárólagos egységéből merítik erejüket. Úgy vélik, ebben az egységben rejlik támadó és védelmi képességük.

Éppen ezért napjainkban a korszellem cseppet sem fájlalja, hogy a gondolkodásd nem áll hivatása magaslatán, sőt inkább örömét leli benne. Nem veszi számításba azt, amit – tökéletlensége ellenére – már elért. Nem akarja elismerni azt a cáfolhatatlan tényt, hogy a szellemi fejlődés ez ideig mindenkor a gondolkodás műve volt. Azt sem akarja tudomásul venni, hogy a gondolkodás a jövőben talán megoldja, amit eddig nem sikerült megvalósítania. A mai korszellem mindezt nem veszi tekintetbe. Számára csak az a fontos, hogy amennyire lehet, lejárassa az egyéni gondolkodást.

A mai ember egész életében olyan hatásoknak van kitéve, amelyek megrendítik a saját gondolkodásába vetett bizalmát. A szellemi függőségre ösztönzés, amelynek alá kell vetnie magát, megnyilvánul mindenben, amit hall vagy olvas. Ezt találja az embereknél, akikkel összejön, a pártokban és az egyesületekben, amelyek magukhoz láncolják. A legkülönbözőbb eszközökkel hatnak rá, hogy a létszükségletét képező igazságokat azoktól az egyesületektől kapja, amelyek jogot formáltak rá. Napjaink korszelleme nem engedi, hogy az egyén önmagából merítsen. Szüntelenül meggyőződéseket tukmálnak az emberre, akárcsak a tőkeerős nagyvállalatok, amelyek a nagyvárosok utcáin villogó fényreklámjaikkal lépten-nyomon ránk erőszakolják cipőpasztáikat meg levesporaikat.

A korszellem tehát arra készteti az embert, hogy kételkedjék a saját gondolkodásában, és ezzel rábírja, hogy kívülről fogadjon el igazságokat.

Fordította: Balassa Klára

A SZÖVEG FORRÁSA: Gondolat Könyvkiadó, 1981