Jékely László: Futballisták

Jékely a világbajnok Uruguay ellen is játszott. Mint minden gyerek. És gyerek maradt, mint minden felnőtt.

 Zöld réten döng a barna futball,
 – különös dzsungeli zene –
 eget jár s földre-földre huppan,
 gyermekkorból hős izenet.

 S akik rúgják mindig ugyanazok:
 száguldozók és daliásak,
 teltcombú, fürge kamaszok,
 virágai az ifjúságnak.

 Valaha én is így loholtam
 egy vakmerő gólhelyzetért,
 s ha ellenfelem utolért,
 fejem csapdostam elomoltan.

 Egy roppant meccsre készülődtem,
 melyet talán Uruguay
 népével vívunk a mezőben,
 és győzni vagy halni muszáj!

De jaj, mit lett a csapatunkkal?
A Tornakertből vad vihar
szórt szét bennünket s oly hamar
lőn utcakölyköké a futball!

Most e döngés emlékezésbe ringat,
mely egyszersmind öröm és árva-kín,
s új ifjúság tülekedésein
keresem régi mozdulatainkat.

S mint Toldi vén lovában harc zajátul:
a régi tűz bennem is fellobog,
s szép passzaiktól megfogyatkozott
combizmom össze-összerándul.

– Mindig lesz a nagyvárosok határán
egy-egy letarolt gyepü rét,

hol hűvös alkonyati órán
hallani e mély dobzenét,

mely mérföldekről mágnesez magához
ladbaéhes diákot és inast,
s egy-egy bolyongó, dérütütt pasast,
ki eltűnődve dől a kapufához.

A SZÖVEG FORRÁSA: Internet