Bernard Wasserstein: Az igazi Trebitsch (részlet)

Azoknak ajánlom, akik szerint az emberi történelem valami módfelett emelkedett dolog volna...

A magyarok elkeseredetten tiltakoztak hazájuk feldarabolása ellen. "Magyarország integritásának" elismerését követelték, és figyelmeztették a győzteseket, hogy a tervezett területi rendezés "örökös viszályok és politikai nézeteltérések forrása lesz, mindennek a tetejébe kulturális és gazdasági hanyatláshoz fog vezetni". Mindhiába. Miután bebizonyosodott, hogy nincs más választásuk, mint a kész békeszerződés elfogadása, a revansizmus eszméje hamar tért hódított a magyar politikai gondolkodásban. A két világháború közötti időszakban a békeszerződés revíziójának követelése uralta az ország külpolitikáját. Az irredentizmus megmérgezte Magyarország kapcsolatait valamennyi szomszédjával, és a folyamat természetes betetőzéseként Magyarország végül lepaktált Hitlerrel, akinek a támogatásával 1938 után valóban sikerült átrajzolni Közép-Európa térképét.

   Amikor Bauer és Trebitsch 1920. május 15-én megérkezett Budapestre, a magyar kormány éppen kétségbeesetten keresett valamiféle utat-módot, amely révén elkerülhetné a békeszerződés aláírását. A magyarok olyan örömmel fogadták a Németországból érkező látogatókat, amilyennel a fuldokló kap egy nádszál után is. Egy luxusszállodában szállásolták el őket, és a furcsa pár azonnal intenzív tárgyalássorozatba kezdett a magyar állam vezető tisztségviselőivel, köztük a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetőjével és a honvéd vezérkar főnökével. Két nappal érkezésük után Bauert fogadta a kormányzó, akinek az ezredes átadta Ludendorff levelét, és vázolta a német reakciós körök terveit a "fehérek szövetségének" létrehozására. Horthy nem döntött azonnal, mindenesetre biztatta Bauert: folytassa a tárgyalásokat, és dolgozzák ki az együttműködés részletesebb tervét, amelynek ismeretében a magyar kormány majd meghozhatja döntését.

   Ezt követően egy ideig szinte folyamatosan zajlottak a megbeszélések. A német összeesküvőket Bauer és Trebitsch képviselte - később csatlakozott hozzájuk Stephani is -, a magyarokat pedig a szélsőjobboldal leghitványabb csoportjait képviselő három politikus: Eckhardt Tibor, Gömbös Gyula és Prónay Pál. Eckhardttal már korábban is találkoztunk a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetőjeként; ő állt a fehérterroristák Ébredő Magyarok elnevezésű, szélsőségesen nacionalista, antidemokratikus, szocialistaellenes, antiszemita szervezetének élén. Gömbös, a magyar nacionalizmus misztikus ágának egyébként sváb származású vezetője a leszerelt katonatisztek Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) nevű, hasonlóan szélsőséges szervezetét vezette. (1932-ben Gömbös lett Magyarország első fasiszta miniszterelnöke; 1936-ban bekövetkezett haláláig töltötte be ezt a posztot.) Prónay Pál, a trió harmadik tagja, egykori lovassági tiszt pogromok végrehajtójaként szerzett szó szerint gyilkos hírnevet. Félig-meddig törvényen kívüli, bűnöző csoportokhoz fűződő kapcsolatai ellenére Eckhardt, Gömbös és Prónay is Horthy bizalmas belső köréhez tartozott. Luise Engeler beszámolója szerint - pedig úgy tűnik, ő élvezte a társaságukat - valahányszor Gömbös és Prónay együtt vacsorázott valamelyik étteremben a német küldöttekkel, kétes hírnevük miatt mindig üres asztalok gyűrűje vette körül őket. 

   Halála után megjelent memoárjában Prónay felidézte első találkozását Trebitschcsel.

Bauerék, miután a Pannonia Szállodában laktak, felkerestem őket ott. Ezen alkalommal bemutatott nekem egy kövér, köpcös, fekete, igen zsidós kinézésű urat mint mister Lincolnt. Ezen utóbbinál, amint németül beszélni kezdett - tisztában voltam vele, hogy tényleg zsidó. Mielőtt azonban megkezdtük volna a bizalmasabb dolgok tárgyalását, Bauert félrevonva figyelmeztettem társát, Lincolnt illetőleg, amennyiben származására vonatkozóan kifejtettem neki aggályaimat, éspedig a következőképpen: "Ezredes úr, az ön kövér, fekete bizalmasa zsidó, nem merek előtte beszélni. - Ó, alezredes úr! - válaszolt fölényes mosollyal -, ezért az emberért tűzbe teszem a kezemet. Nyugodtan beszélhet előtte."... "Egyetlen zsidóban sem bízhat, amíg még meleg - jegyeztem meg -, de ha úgy gondolja, engem ne terheljen felelősség."

   Prónay leírja, hogy figyelmeztetése ellenére Bauer minden megbeszélésre magával vitte Trebitschet, és "mindenbe beavatták" őt. 

   Május 26-ra a tárgyalások mindkét fél szerint kellő mértékben előrehaladtak ahhoz, hogy a felek valamiféle előzetes megállapodásra jussanak. Megfogalmaztak egy dokumentumot, amelyben részletezték az együttműködés javasolt rendjét. Ennek egy gépelt másolata fennmaradt Bauer magánjellegű iratai között. Az írás a "Bauer ezredes tervezete" címet viseli, de az ezredes életrajzírója szerint valójában inkább Trebitsch vethette papírra, Bauer csupán aláírta. Akárki volt is a szerző, az iromány jól tükrözi a két ember egybevágó politikai nézeteit - és nagymértékben magyar tárgyalópartnereikét is.

   A terv fő célkitűzése az "úgynevezett békeszerződések" hatályon kívül helyezése és az összes forradalmi elem likvidálása volt. A nemzetközi mozgalmat állandó központi bizottság irányítaná, a propagandát pedig a - feltehetőleg Trebitsch vezetése alá rendelt - központi sajtóiroda. Minden résztvevőnél elvárták, hogy titoktartási esküt tegyen, az eskü megszegőjére halálbüntetés várt. (Trebitsch néhány hónappal később elkövetett árulásának fényében érdemes megjegyeznünk, hogy feltehetőleg ő maga javasolta az árulók likvidálását.) Titokban fegyvereket kívántak vásárolni Németországban, majd ezeket szét akarták osztani a többi részt vevő országban. Ami a pénzt illeti - mivel a Herast-lapoknak adott interjúkból származó bevételeknek nyilvánvalóan megvolt a felső határuk -, a terv írója azt javasolta, különleges nyomógépeken gyártsanak "Duma-rubel" elnevezéssel "fehér" orosz bankjegyeket. Amint mindezek az előkészületek megtörténtek, ki fogják tűzni a közös cselekvés időpontját, előre láthatóan valamikor 1920 ősze és a következő év tavasza között. Bár a terv nem határozta meg pontosan a tervezett akció jellegét, aligha kétséges, hogy a titkos szervezkedés résztvevői valamennyi közép- és kelet-európai antantellenes erő összehangolt megmozdulásával számoltak.

   1920. június 1-jén Magyarország kormányzója tájékoztatta német vendégeit, hogy teljes mértékben egyetért a javasolt cselekvési terv részleteivel, és immár megkezdődhetnek a konkrét előkészületek. Mindössze négy nappal később Magyarország képviselői aláírták a trianoni békeszerződést, habár az aláírás előtt kijelentették, hogy erre csak "a politikai körülmények nyomásának engedve" hajlandók. Ily módon a trianoni békeszerződés aláírásának pillanatától a magyar kormány - vagy legalábbis annak mértékadó körei - egyúttal titkos tevékenységet is folytatott a kényszer hatására aláírt és igazságtalannak tekintett rendelkezések megváltoztatása érdekében. A következő három hónapban Budapest lett a fehér internacionálé főhadiszállása, a szervezet lelke és mozgatója pedig Bauer, Trebitsch és Stephani. 

   Trebitsch mindvégig a létfontosságú összekötő szerepét játszotta a mozgalom két ága között. Az a nyár valószínűleg egész élete legboldogabb időszaka volt. Mindig is élvezte a luxusszállókat, és most a Duna közepén, a Margit-sziget egyik lenyűgöző szállodájában élvezhette a főváros nyújtotta örömöket. A legfelsőbb szintű nemzetközi politikai bajkeverés tökéletesen megfelelt az ambícióinak, így most, amikor bizton számíthattak házigazdáik támogatására (és bőkezű vendéglátására), ő és Bauer nekiláttak, hogy életet leheljenek fantasztikus tervükbe, és további nacionalista erőket vonjanak be a szövetségbe. A fehér internacionálén belül a szövetség harmadik oszlopaként különösen nagy reményeket fűztek a fehér oroszok részvételéhez.

A SZÖVEG FORRÁSA: Akadémiai Kiadó, 2016

Fordította: dr. Molnár György