Thomas Hardy: Egy tiszta nő (részlet)

A nyári szünet a lassú romantikus regényeké. Ó, igen, és Angel Clare egy fiatalember neve.

Az évszak kifejlődött és megérett. Újabb esztendő iktatott hivatalukba virágokat, leveleket, fülemüléket, rigókat, pintyeket és egyéb effajta mulandó teremtményeket, azok pedig nekiláttak szerepük betöltésének, amelyet még csak egy évvel előbb is mások végeztek helyettük, míg ők akkor semmi egyéb nem voltak, csak csírák és szervtelen parányok. A kelő nap sugarai előhívták a rügyeket, és hosszú szárakká nyújtották őket, nesztelen áramlásokban nedveket emeltek fölfelé, szirmokat nyitottak ki, és illatokat szívtak elő láthatatlan szökőkutakban és leheletekben.

Crick gazda háznépe, lányok és férfiak, zavartalanul élték tovább a maguk életét, kényelmesen, sőt vidáman. Helyzetük a társadalmi lépcső valamennyi fokozata közül talán a legboldogabb volt, amennyiben fölötte állt annak, melyen a társadalmi konvenciók görcsösen nyomorítani kezdik a természetes érzést, és az avult divatok kényszere kevésre csökkenti az elegendőt.

Így múlt el az a lombdús idő, mikor a természet szinte csupán terebélyesedni törekszik. Tess és Clare öntudatlanul tanulmányozta egymást: folyton a szenvedély határán egyensúlyoztak, de azért láthatóan függetlenek maradtak tőle. Valami ellenállhatatlan törvény hatására az egész idő alatt egymás felé hajolt a vonaluk, oly biztosan, ahogy két folyóé ugyanabban a völgyben.

Fiatal életében Tess még sohasem volt olyan boldog, mint ekkor, és valószínűleg nem is lesz többé. Hogy egyebet ne mondjunk, testileg és lelkileg megfelelő környezetben érezte magát. A fiatal csemetét, mely előbb mérgező rétegben vert gyökeret azon a helyen, ahol fölsarjadt, most mélyebb talajba ültették át. Azonkívül, akárcsak Clare, egyelőre ő is a rokonszenv és a szerelem közötti vitás senki földjén állott; még nem futottak el mélységekig; még nem következtek el meggondolások, zavart kérdések: - Hova akar sodorni ez az új áram? Mit jelent a jövőm szempontjából? Hogyan illeszkedik a múltamhoz?

Tess eddig csak futó tünemény volt Angel Clare számára - rózsás, melegítő jelenség, amely éppen csak kezdte befészkelni magát a tudatába. Engedélyezte tehát az elméjének, hogy foglalkozzék vele, olyannak ítélvén a dolgot, hogy az egész csak egy bölcselő érdeklődése a női nem egy rendkívül meglepő, friss és érdekes példánya iránt.

Állandóan találkoztak; nem tehettek róla. Naponta találkoztak abban a különös és ünnepélyes időközben, melyet a reggeli szürkület jelent, az ibolya vagy rózsaszín hajnalban; mert itt korán, nagyon korán kellett kelni. A fejés hamar kezdődött, és már előtte sor került a fölözésre, alig valamivel három után. Rendszerint egyik vagy másik bentlakónak volt feladata, hogy keltse a többieket, azt az elsőt pedig csörgőóra ébresztette; és mivel Tess volt a legújabb közöttük, és mivel hamarosan felfedezték, hogy bízhatnak benne, mert nem aludt el a csengő ellenére, mint a többi, ezt a munkát leggyakrabban őreá bízták. Alig ütött hármat, és alig zörgött az óra, Tess elhagyta a szobáját, és szaladt a tejesgazda ajtajához; aztán a létrán fel Angeléhez, akit erőteljes suttogással szólított; aztán a fejőlányokat ébresztette föl. Mire felöltözött, Clare már lement a lépcsőn, és kint volt a párás levegőben. A többi lány és a gazda rendszerint fordult még egyet a párnáján, és csak negyedórával később jelent meg.

Fordította: Szabó Lőrinc
A SZÖVEG FORRÁSA: Ulpius-ház Kiadó, 2007