James Grady: A keselyű hat napja (részlet)

Attól, hogy nem hiszel az összeesküvésekben, elméletileg még létezhetnek...

Az Amerikai Irodalomtörténeti Társaság, melynek központja Washingtonban van, de egy kis fiókirodával is rendelkezik Seattle-ben, voltaképpen nem más, mint a CIA egy kisebb osztályának szekciócsoportja. Mivel az osztály elvont elméleti tevékenységet folytat, elég laza kapcsolatban áll a HR-rel, és tulajdonképpen az egész CIA-val is. Három nagyobb terület van, amelyről rendszeres kutatási beszámoló készül. Az osztály (hivatalos nevén CIAID 17-es osztálya) jelentései nem feltétlenül kerülnek bele ezekbe. Dr. Lappe, a Társaság (hivatalosan CIAID, 17. osztály, 9. szekció) nagyon komoly és olykor nagyon ideges vezetője heti, havi és éves beszámolókon gürcöl, ám ezeket nemegyszer kihagyják a 17-es anyaosztály megfelelő jelentéseiből. A 17. osztály jelentései viszont gyakran kiesnek a fő csoportkoordinátorok érdeklődéséből, úgyhogy ilyenkor egyik HR-jelentésbe sem kerülnek bele. C'est la vie.

A Társaság és a 17. osztály feladata az, hogy nyomon kövessen minden olyan kém- és bűnügyet, amiről az irodalomban szó esik. Más szóval az osztály kémregényeket és krimiket olvas. Ezer és ezer kötet krimi és horror: cselekményét, helyzetleírásait boncolgatják és elemzik nagy műgonddal a 17. osztály dossziéi. James Fenimore Cooperig visszamenőleg végigszőrözték már ezeket a könyveket. A Cég könyvállományának nagy részét a CIA központi telepén, a Virginia állambeli Langleyben őrzik, de a Társaság központjában is van egy háromezer kötetes könyvtár. Valaha a Christian Heurich serfőzde adott otthont az osztálynak a Külügyminisztérium mellett, de 1961 őszén, amikor a CIA Langleybe költözött, az osztály is ebbe a virginiai helységbe ment át. 1970-ben a feltárandó irodalom egyre növekvő méretei anyagi és raktározási problémákat kezdtek okozni az osztálynak. Ezen túlmenően a HR igazgatóhelyettese azt is kétségbe vonta, hogy egyáltalán szükség van-e gondosan kiválogatott és jól fizetett elemzőkre. Ennek következtében az osztály ismét megnyitotta szekcióhivatalát a fővárosban, de ezúttal a Kongresszusi Könyvtár közelében. Mivel az itt dolgozók helyileg nem tartoznak a központhoz, ezért csak egy felszínes "titkossági feddhetetlenségi vizsgálaton" kellett átesniük, és nem az akkurátus "szigorúan titkos feddhetetlenségi vizsgálaton", melyet a központi dolgozóktól megkövetelnek. Fizetésük természetesen arányban áll ezzel a besorolással.

Az osztályon dolgozó elemzők feladata a bűnügyi irodalom naprakész ismerete. Munkájukat lényegében közös megegyezés alapján osztják fel. Mindegyik elemzőnek megvan a maga szakterülete, melyet általában szerzők szerint jelölnek ki. Azonfelül, hogy minden könyv tartalmát és cselekményvezetését összefoglalják, az elemzők naponta kapnak Langleyből néhány "steril" jelentést is. E jelentések megtörtént események rövid leírását tartalmazzák, de nevek nélkül és a lehető legkevesebb részletre szorítkozva. A megtörtént és kitalált helyzeteket összevetik, és ha lényeges hasonlóság mutatkozik, akkor az elemző további vizsgálat alá veszi  következő, részletesebb, még mindig "steril" jelentést. Ha továbbra is egyezés mutatkozik, akkor  az információt és a jelentéseket továbbadják betekintésre az osztály magasabb szekciójának. Ezután valahol megállapítják, hogy az író valami isteni sugallat folytán hibázott-e rá a dologra, vagy többet tudott a kelleténél. Ha ez utóbbi eset áll fenn, akkor a szerzőnek vége, mert a jelentés a Tervező Részleg dossziéjába kerül. Az elemzőktől azt is elvárják, hogy az ügynökök számára hasznos tanácsokat állítsanak össze. Ezeket a listákat a Tervező Részleg instruktorainak továbbítják, akik mindig szívesen fogadják a jó tippeket.

Fordította: Vágó István

A SZÖVEG FORRÁSA: Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008