José Maria Ferreira de Castro: Honkeresők

John Steinbeck: Érik a gyümölcs (1939) című regényét idézte fel bennem a Honkeresők (1928). Előbbit inkább tartják a gazdasági megfontolások (az illető nem akar éhen halni, vagy olyan "telhetetlen", hogy emberhez méltó életet tervez magának) gerjesztett gazdasági migráció (lakóhely változtatás, költözés, vándorlás) irodalmilag érvényesebb megfogalmazásának. (Ott az Államokon belül bolyonganak az egyik napról a másikra élni kénytelen szereplők, míg de Castrónál Portugália és Brazília a két végpont.) Egy dolgot nyitva hagy mindkét mű – és ezt most félre fogja érteni, aki akarja – úgy beszélni ezekről az emberekről, hogy együttérezzünk a sorsukkal. Steinbeck és de Castro esetében is "becsületből" szenvedtem végig a történetet: sem egyik, sem másik esetben nem érdekelt valójában, hogy él-e, hal-e az a néhány karakter, aki köré szervezték a cselekményt. Ettől pedig egyszerűen nyomasztó volt mindkét olvasmányélmény. Szentimentalizmusa miatt azt is folyamatosan megkérdőjeleztem magamban, hogy tekinthető-e a regény egyáltalán szépirodalomnak. Jó lett volna, ha egy-egy szerethető figurát is beletesznek ezekbe a szövegekbe, illetve de Castro épp csak két helyen megemlíti, hogy az igazi hasznot a migrációból azok húzzák, akik szervezik az oda-vissza utazásukat, de annyira a kallódó főhősre koncentrál, hogy még ennek a mások nyomorúságán meggazdagodó rétegnek a jellegzetes vonásait sem rajzolja meg. Ez egy hihetetlenül összetett probléma, nagyregényt is megtöltő, szerteágazó cselekménnyel, jellemfejlődéssel, -horzsolódással és -morzsolódással, a társadalom- és emberiségkritika swifti lehetőségeivel. De ahhoz már tényleg Swift kellene, valószínűleg, hogy ez meg is valósuljon.

Kedvenc mondat: "Az "Andes" elhagyta a mólót kimerült, csaknem halott, emberi húsból álló rakományával, amelyet Amerika visszajuttat most Európának; ment a hajó az emberekkel, akikről azt mondják, feleslegesek a világon, s ezért a két félteke között dobálja őket a sors, mintha a többiek söpredékei lennének."

Értékelés: Honoráriumként kétszáz milréist szavazok meg, ami a húszas években nem volt ugyan kis összeg Portugáliában, de nagyjából az ötöde (sem) annak, ami egy közepesen sikeres regényért járna.