H.G.Wells: A láthatatlan ember

Az n-1 alkalommal feldolgozott "klasszikus ponyvák" olvasásával vigyázni kell. És ezt nem sznobizmus mondatja velem. A fogadásból írt, aztán az egyik legbelevalóbb romantikus regénnyé sikeredő Frankenstein (1817) vagy a legtöbb feldolgozás számára meghaladhatatlan, eredeti Sherlock Holmes (1887) ott kell, hogy legyenek a könyvespolcon. A láthatatlan ember (1897) azonban inkább a Drakula (1897) minősége: ragyogó alapötlet, amely erős kezdés után ugyanannak az epizódnak a vég nélküli ismételgetése a történet mindennemű előrehaladása és metaforikus jelentés nélkül. Ami a Drakula esetében kevéssé meglepő. Jó vastag könyv, kellett bele az anyag, miközben az ihlet csak egy novellára lett volna elegendő. A láthatatlan ember vékonyka, kétszáz oldal, három-négy óra alatt elfogy. Sajnos, semmit nem mutat meg azokból a dilemmákból, amelyeket a kiindulóhelyzet – egy nem túl acélos jellemű tudóst kutatásai során számtalan sérelem, valamint egy baleset ér – lehetővé tenne. A kezdő képregények szintjén maradva csak a következő vásári bűvésztrükköket nyújtja: "láthatatlan vagyok, ezért bárhová (szinte) észrevétlenül be tudok törni, bárkihez (szinte) észrevétlenül közel tudok settenkedni, és le tudom csapni, valamint tudom azt a kunsztot is, hogy amikor kibújok a ruhámból, mindenki borzong". Pedig milyen remek alapanyag lehetne több mindenhez: a tudomány, a tudós felelősségéről is szólhatna, de arról is, hogyan bánik az emberiség a tehetségeivel. Utóbbira tesz is egy halvány kísérletet a regény vége felé (lásd "kedvenc mondat").

Kedvenc mondat: "Valaki hozott egy lepedőt a "Vidám Tekézők"-ből; a holttestet betakarták és bevitték a fogadóba. Ahol is az összetört, megsebesített, elárult és senkitől meg nem szánt Griffin, aki valamennyi embertársa közül elsőként tudta láthatatlanná tenni magát, és aki a világ összes létező fizikusa közül a legtehetségesebb volt, végtelenül nyomorultan, egy ízléstelen, rosszul világított hálószoba kopott ágyán fejezte be különös és szörnyűséges pályafutását."

Értékelés: az öt felém tartó fényhullámból négyet eltérítettek valahogy, így csak egyet érzékeltem.