Walter Isaacson: Steve Jobs (részlet)

Kagyló, jégkocka és napraforgó. Jobsnak és Jony Ive-nak köszönhetően az iMac 1998-as bevezetésétől fogva a csábító formaterv minden Apple-számítógép elengedhetetlen velejárója. Készült laptop, amely úgy nézett ki, mint egy narancssárga tengeri kagyló, és olyan professzionális asztali számítógép, amely leginkább zen jégkockára emlékeztetett. Ahogy a ruhásszekrény aljában a sok év múlva felfedezett buggyos nadrág, ezek a modellek is jobban néztek ki annak idején, mint most. Mai szemmel látszik, hogy alkotóik formatervezés iránti szeretete néha már egy kicsit talán túlzó volt. De emiatt voltak az Apple termékei mások, és ez elegendő publicitást generált ahhoz, hogy a cég életben maradjon a Windows-alapú gépek világában.

   A Power Mac G4 Cube számítógépet 2000-ben hozták forgalomba, és olyan különlegesre sikerült, hogy a New York-i Modern Művészetek Múzeumában is kiállították. A 13 cm élhosszúságú tökéletes kocka formájú gép nem volt nagyobb, mint egy zsebkendős doboz. Jobs esztétikai érzékének ékes példája: az egyszerűség eredményezi a kifinomultságot. Nem csúfították gombok a külsejét, a tálcás CD-meghajtó helyett is a szolid tálca nélküli megoldást választották. Az eredeti Macintoshoz hasonlóan ebben sem volt ventilátor. Tiszta zen. "Ha megpillantasz valamit, aminek ilyen nagy gondot fordítottak a külsejére, azt gondolod: "Biztosan gondosan készítették el a belsejét is" – nyilatkozta a Newsweeknek Jobs. – Nálunk a fejlődés a felesleges dolgok eltávolítását jelenti."

   A G4 Cube szinte már visszafogottságával volt hivalkodó. Nagy teljesítményű számítógép volt. De nem lett sikeres. Eredetileg csúcskategóriás asztali számítógépnek tervezték, de Jobs szerette volna – ahogy minden más termékük esetében is –, hogy tömegtermék legyen belőle. A Cube egyik piacot sem szolgálta ki igazán. A hétköznapi üzletembereknek nem hiányzott egy ékszerszerű szobor az asztalukról, a tömegcikkek vásárlóinak pedig nem ért kétszer annyit, mint egy sima asztali számítógép.

   Jobs előrejelzése az volt, hogy az Apple 200 ezer Cube-ot fog eladni negyedévenként. Az első negyedévben ennek a tervnek körülbelül a fele valósult meg, a következőben pedig kevesebb mint 30 ezer darab fogyott. Jobs később elismerte, hogy túldizájnolta és túlárazta, ahogy annak idején a NeXT számítógépét is. Szép lassan azért megtanulta a leckét. Amikor olyan eszközöket készítettek, mint az iPod, odafigyelt a költségekre és hajlandó volt engedményeket tenni, hogy azok időre elkészüljenek és beleférjenek a költségvetésbe.

A Cube várakozáson aluli fogyása is közrejátszott abban, hogy az Apple csapnivaló bevételi adatokkal zárta 2000 szeptemberét. Ezzel párhuzamosan a dotkomlufi kezdett leengedni, az Apple oktatási piaca pedig mélyrepülésben volt. A vállalat 60 dollár fölötti értéken is járt részvényei egy nap alatt 50%-ot zuhantak, és december elejére 15 dollár alá süllyedtek.

   De még ez sem tántorította el Jobsot, hogy továbbra is egyedi – sőt néha kifejezetten szemet bántó – formatervekkel rukkoljon elő. Amikor a lapos képernyők ára elérhető szintre csökkent, úgy döntött, ideje lecserélni az iMacet, az áttetsző színű asztali számtógépet, amely olyan volt, mintha a Jetson családból került volna világunkba. Ive egy meglepően sablonos modellel állt elő. A számítógép belső tartozékait a lapos képernyő hátához erősítették. Jobsnak nem tetszett. Ahogy gyakran tette mind a Pixarnál, mind az Apple-nél, behúzta a fékeket, hogy újragondolják a dizájnt. Úgy érezte, nem elég letisztult. "Minek a lapos képernyő, ha aztán meg minden mást a hátára erősítünk? – kérdezte Ive-tól. – Hagynunk kell, hogy a gép minden eleme hű legyen saját magához."

   Jobs aznap korábban ment haza, hogy valamilyen megoldáson törje a fejét, majd áthívta magához Ive-ot. A kertben járkáltak a napraforgók között, amelyeket Jobs felesége ültetett. "Minden évben valamilyen vad ötletet valósítok meg a kertben, és akkor éppen napraforgót ültettem, sőt kialakítottam egy bunkert is napraforgókból a gyerekeknek – emlékezett vissza. – Jony és Steve a formatervezési problémán agyaltak, amikor Jony felvetette, hogy mi lenne, ha a képernyő elválna az alaptól, akár egy napraforgó tányérja? Izgalomba jött, és elkezdett skiccelni." Ive szerette, ha a tervei valamilyen mögöttes tartalommal bírnak. Ebben az esetben a napraforgó a lapos képernyő mozgékonyságát és teljesítményét szimbolizálja. Mindig a napra tör.

Ive új tervében a Mac monitorja mozgatható krómnyakkal kapcsolódott a gép többi részéhez. Nemcsak napraforgóra emlékeztetett, de eszünkbe juttathatta a pimasz kis Luxo lámpát is. Tényleg benne volt John Lasseter első Pixarnál készített rövidfilmje főszereplőjének, Luxo Jr.-nak a személyisége is. Az Apple  sok formatervre jegyeztetett be szabadalmi jogot. Ezek a legtöbb esetben Ive nevéhez fűződtek, de az egyik beadványon – "egy bázisból és egy hozzá kapcsolódó, mozgatható lapos képernyőből álló számítógéprendszerre" – Jobs magát jelölte meg elsődleges feltalálónak.

   Így utólag visszatekintve az Apple egyik-másik Macintosh formatervezésénél talán egy kicsit túlzásba esett. A többi számítógépgyártó viszont éppen a másik véglet volt. Az ember azt várná, hogy az iparág innovatív legyen, helyette azonban igénytelenül megtervezett, egyforma számítógépházakat lehetett látni. Néhány – új színekkel vagy formákkal próbálkozó – balul elsült kísérlet után az olyan cégek, mint a Dell, a Compaq vagy a HP szimplán árucikknek tekintették a számítógépeket, kiszervezték a gyártásukat és csak árban versenyeztek. Merész dizájnjával és olyan új és őrülten jó alkalmazásaival, mint az iTunes és az iMovie, az Apple volt az egyetlen cég, ahol volt innováció.

A szövegrészletet fordította: Stern Gábor

A SZÖVEG FORRÁSA: HVG Könyvek, 2011