Hamvas Béla: Az utazótáska
"Az
utazás ma már csak közlekedés" - írja egy másik esszéjében a szerző.
Kétségtelen, hogy az utazás valaha minden értelemben luxus volt, arra rá
kellett szánniuk magukat a régieknek és mélyen a zsebükbe is nyúlhattak
érte. Hamvas szerint nincs jobb dolog az étkezőkocsinál: az ember
ebédel, és közben száguld mellette a táj. Nem a büfékocsira gondolt,
amit még mi is ismertünk, és ami nem volt más, mint egy harmadosztályú
resti, amiben kitakaríthatatlanul megül a sör- és kávészag. Mára
büfékocsi sincs, nem hogy étkezővagon. Ez már csak közlekedés, ami
lassan luxusszámba megy... STÍLUS EGYÉNI
Az
ilyen embernek, amilyen ez is itt velem szemben, vonatra se szabadna
ülnie. Az imént utazótáskáját kibontotta. Nem az volt a kiábrándító,
hogy rendetlen, és nem az a szégyenletes, hogy célszerűtlen. Nélkülözte a
kicsinnyel szemben való tiszteletet, és mindjárt láttam, hogy ez az
ember szerencsétlen, mert hiányzik belőle a dolgok iránt való elemi
kegyelet, ami nélkül senki sem lehet boldog. Almát vett ki, a szegény,
egy összegyűrt zsebkendő mellől, papucsában fogpaszta volt, melléje
gyűrve a hálóing, fölötte konzervdoboz, és elszórva néhány keksz,
gyűrött papír és morzsa. Ennek az embernek nem lenne szabad utazni, mert
nem ismeri az utazótáska költészetét.
Mikor az utazás napja már biztos, a pénz megvan, az útlevél kész, az
ember egy órára magányba vonul, papírt, ceruzát vesz elő és mély
meditációba merül. Mindenekelőtt az utazók nagy ősére, Robinsonra
gondol, s elismételgeti azt a listát, amit a halhatatlan hajótörött a
magányos szigeten készített. Ezután lassan jegyezni kezdi: cipő,
harisnya, nadrág, ing, hálóing, pizsama, kesztyű, nyakkendő, s így
tovább. Külön az élelmiszert. Külön a könyvet és az írószert. Ha
valamije nincs meg, más papírra írja fel, s azt be kell szereznie.
Amikor a jegyzék kész, letisztázza, többször elolvassa, s tűnődik, hogy
mit felejtett el. Ilyenkor az ember már utazik s ez egyike az út
legzavartalanabb perceinek.
A csomagolás már nem kontemplatív foglalkozás. Körültekintő és bölcs
foglalkozás ez, amelyet szintén nem lehet fohász nélkül kezdeni. A
táskába legalulra olyan tárgyak kerülnek, amelyeknek a gyűrődés nem árt,
de nem kemények. A hézagokat nem szabad zsebkendővel kitölteni. Ezt
csak barbár teszi. A zsebkendő szépsége a vasalás. A réseket a
kegyeletes utazó trikóholmival tölti ki: úszónadrággal, pulóverrel,
harisnyával. Gyűrni ezt sem szabad.
Minden utazótáskában legyen valami, éspedig minden utazás alkalmával,
ami teljesen fölösleges, és amire az ember csak úgy hirtelen gondolt.
Ilyen lehet egy alumíniumpohár, vagy egy kis csomagban szárított
levendulavirág.
A mosdócikkek célszerű elhelyezése a kis bőrtok. Egészen különös
figyelem szentelendő a szappannak, mert nem szabad elfelejteni, hogy az
úton a szag a ruhába szívódik. Kellemesnek és finomnak kell lennie. Nem
szabad elfelejteni az öngyújtóbenzint, a tűzkövet, a hashajtót és a kis
üveg konyakot. Úton az ember általában csak ásványvizet igyon, és
hajnalban egy kevés igazán jó pálinkát.
A toalett-neszesszert csavarja törülközőbe és tegye könnyen
megtalálható helyre, ha reggel a vonatban vagy a hajón a mosdóba indul,
kéznél legyen. Kölnivíz kell. Mosdás után nélkülözhetetlen. Egyesek
sósborszeszt ajánlanak, és megpróbáltam, és bevált, a magam részéről
azonban nem a mentolosat szeretem, hanem az erősen alkoholosat.
A csomagolás előszörre ritkán sikerül. Lehet, hogy van olyan
képességekkel rendelkező utazó, akinek mindjárt minden egyezik. Nekem
még nem sikerült. Nem baj. Kirakom és újrakezdem. A tervszerű és logikus
gondolkozást intuíciónak kell kiegészítenie. Ha a csomagolónak nincs
ihlete, vagy egyébként kihagy, halassza másnapra, mert a merő
szisztematika kevés, sőt az embert nagy tévedésekbe is hajthatja.
A legalul elhelyezett ruhadarabok fölé ajánlatos a könyveket rakni. Ez
külön igen fontos fejezet. A könyv-probléma kell hogy az utazás idejét
hetekkel megelőzze. Ha nyáron utazom, akkor már karácsony táján készítek
feljegyzéseket. Ilyesmit: Cowper, Oxford, nyár. Annyit jelent: William
Cowpert az Oxford középső kiadásában megszerezni, és nyáron olvasni. A
feljegyzések persze mindig túlméretezettek. A könyvek felét sem vihetem
el, mert nincs értelme, hogy négy hétre többet vigyek, mint öt-hat
kötetet. S ez újabb kemény feladat. Cowpert vigyem, vagy a metafizikus
költőket? Gyakran a könyv alakja segítségemre siet: oly szép, kellemes
és alkalmas, hogy javára választok.
Magyar könyvet a legritkább esetben viszek. Az ok egyszerűen az, hogy
amit szívesen vinnék, az papírban, kötésben, kiállításban, betűben olyan
ízléstelen, hogy visszariadok. Egyetlen nagy költőnk sincs meg olyan
kiadásban, hogy útra lehetne vinni. A többi meg? Hagyjuk. Az Oxford,
különösen a kis World Classics, az Insel, a Pléiade útra született.
Éppen ezért az antik szerzőket is kénytelen vagyok mindig angol vagy
francia kiadásban magammal vinni.
A könyveket az ember a gondosan megválasztott jegyzetpapirossal,
esetleg naplóval és írószerrel a táska belsejében helyezi el, és csak
egy művet hagy kint, amit felülre rak, s egyet, amit zsebre tesz. Zsebre
a legalkalmasabb valami abszolút szórakoztató, mint amilyen az
Eckermann-beszélgetések, vagy a Boswell féle Johnson élete. A legjobb
kinyitni, a tájat nézni, és tízpercenként elolvasni egy-egy mondatot.
Láttam embert, aki nyári útra könyvtári könyvet vitt. Az ilyen embert,
szerintem, semmi sem választja el a gonosztevőtől. A könyv szeret
utazni, az út szellemét magába szívja, barátommá válik, és olyan
meghittségben van része, amit a köztulajdonban levő könyvre pazarolni
bűntény. A könyvtári könyvek egyébként is a könyvek hetérái, akiket
mindenki megkaphat. A könyv, amellyel utazom, a házastársam.
Húsz-huszonnégy óránál tovább tartó útra élelmiszert vinni legalábbis
ajánlatos. Az étkező-kocsi ugyan a civilizáció legmagasabb
teljesítménye, s nincs érzés, amely ahhoz hasonlít, hogy az ember
ebédel, s mellette egy arasszal a táj száz kilométerrel rohan. Egy darab
sonka, keksz, csokoládé s valami gyümölcs mégis kell. Vannak, akik
rövidebb utakat sem tudnak megtenni citrom nélkül. A citrompárt ízlését
méltányolom, de nem ragaszkodom hozzá. Ha azt kérdeznék, hogy mi az, ami
nélkül nem szívesen indulok, különösen éjszakai útra, azt válaszolnám: a
termoszban a forró tea.
Nem hiszek azoknak, akik az utazás aszkézisét tanítják, és azt mondják,
hogy úton sok mindenről le kell mondani. Nem igaz. Az utazótáskába
minden belefér, s nem is kell, hogy a táska nagy legyen. Legjobb, ha
olyan, amit az ember akár egy órahosszat maga is elvihet. Egyébként se
jó másra szorulni, úton meg éppen nem. A táskát felkapom, karomra dobom a
felöltőt és a plédet, és mindenemet magammal viszem.
FORÁS: A babérligetkönyv. Medio Kiadó, 2008
Megjegyzések
Megjegyzés küldése