Földvári István: A kisujj és a huszonhetes szám összefüggéseiről (2006)
A
világon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 4500 nyelv létezik.
Ennél pontosabb számot nehéz lenne mondani, mivel az egyes nyelvek nem
egy esetben kevéssé egyértelműen különböztethetők meg egymástól, s a
képet tovább gazdagítják a még elmosódottabb átmeneteket mutató
nyelvjárások is. Az egyes nyelvek közötti fordítás – néha annak
nehézségei miatt inkább kifejezőbb lenne a megfeleltetés kifejezés –
alkalmanként alapvető szemléletbeli eltérésekről tanúskodik.
MEGLEPETÉS GARANTÁLT
Ezek
az eltérések néha meghökkentők, néha szórakoztatóak, de mindenképpen
elgondolkodtatják az embert és saját nyelvének mélyebb ismeretére
ösztönzik. Az alábbiakban ilyen, a mindennapi nyelvérzékkel megáldottak
számára is könnyedén érzékelhető, számunkra idegen furcsaságokról s ezek
lehetséges magyarázatairól lesz szó.
A
cikk böngészése közben ne feledkezzünk el arról, hogy pusztán nézőpont
kérdése, mi számít szokatlan nyelvi megoldásnak. Egy japán, vagy
valamely malajziai, esetleg indián nyelven írt tudományos
ismeretterjesztő magazinban minden bizonnyal a mi nyelvünknek és
nyelvrokonainknak abból a szemszögből sajátosnak tűnő megoldásait
sorolnák. Ha feltesszük például, hogy egyetlen igével, egy füst alatt
képesek lennénk kifejezni nem csak egy cselekvést, történést, hanem hogy
az illető, akiről beszélünk, hozzánk képest melyik irányban található,
valamint hogy közeledik-e felénk vagy éppen távolodik, azt éppen nem
neveznénk hagyományos, a magyar nyelvben bevett eljárásnak. Az alamblak
nyelvűek számára viszont az a furcsa, hogy mi a felsorolt jellemzők
kommunikálását – legalábbis ilyen formában - nem tartjuk fontosnak.
A „minden nyelven tudó” gyermekek
Közismert,
hogy az újszülöttek szerte a világon ugyanazzal a genetikailag kódolt
artikulációs bázissal születnek, tehát minden csecsemő képes (lenne)
reprodukálni az emberi beszédszervekkel megformálható összes hangzót. A
gyermekek összefüggéstelen gügyögésük időszakában többek között éppen
ezt a képességüket teszik próbára. A hosszú folyamat során tanult
anyanyelv hangzókészlete aztán szelektálja a felesleges hangokat, ezek
kiejtését egyszerűen „elfelejti” az ember, s ha bizonyos életkori
határig nem kezd bele egy idegen nyelv tanulásába, annak kiejtését soha
nem lesz képes tökéletesen elsajátítani.
Vannak nyelvek, amelyeknél egészen megdöbbentő eredménnyel jár a szelektálás. A hausza (szudáni) még „csupán” 34, az afrikai khoe
viszont 27 exspiratorikus és 36 csettintő mássalhangzót vonultat fel.
Az északnyugat-kaukázusi nyelvekben a mássalhangzók száma 47 és 84 (!)
között mozog, míg magánhangzókészlete meglehetősen szűkös: mindössze 3
darabból áll… A 84-féle mássalhangzó kiejtésével megpróbálkoznunk épp
olyan reménytelen volna, mint a tamil nyelvűek számára kihallani az „s”, az „sz”, a „cs” és a „dzs” hangok közötti, számunkra evidens eltéréseket.
A hawaii
minden valószínűség szerint az egyik legkorlátozottabb
hangzórendszerrel rendelkezik, hiszen nem több mint nyolc
mássalhangzóból, tovább öt magánhangzó rövid és hosszú változataiból
áll. Egy szemléletes példa szerint – mivel nem ismerik a „r”, a „sz” és a
„t” hangokat – a hawaii-ak az angol „Merry Christmas!” jókívánságot
(nem fordításról van szó!) „Mele Kalikimaka” formában ejtik.
Az abaszarók,
a ma Montana és Wyoming államok területére visszaszorult varjú indiánok
nyelve első pillantásra a takarékosság egyik mintaképe.
Hangzókészletében a fonetikailag jól elkülönülő zöngés és zöngétlen
mássalhangzók (például p-b, t-d, s-z, k-g, stb.) egymás alternatíváiként
jelennek meg a beszédben. Mintha teljesen mindegy lenne, hogy „labdá”-t
vagy „lapdá”-t ejtünk, netán a „megcsinál” helyett következetesen a
„mekcsinál” formát részesítenénk előnyben. A hanyag ejtés, a
figyelmetlen fül, a fejletlen helyesírási érzék amúgy is képes hasonló
tréfákat űzni, mindemellett vegyük figyelembe, hogy bizonyos
kombinációkban – a hangképző szervek fiziológiája és működése miatt – a
mássalhangzók beszéd közben automatikusan hasonulnak, zöngés-zöngétlen
váltáson mennek keresztül. Azt gondolhatnánk, hogy a varjú indiánok az
ebből a jelenségből adódó kellemetlenséget, a feleslegessé vált hangok
megtanulását egész egyszerűen megspórolják maguknak. Nem egy emberi
nyelvről lenne szó azonban, ha ezen a gazdaságosság irányába mutató
szabályon belül nem találnánk még egy megkötést, ami viszont
érvényteleníti a „spórolásos” elméletet. Az egymás változatainak
tekinthető hangokat ugyanis nem kényük-kedvük szerint cserélhetik a
törzs tagjai. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy szociológiai
értelemben két abaszarók nyelv létezik: ahol egyik fajtájában a férfiak
példának okáért „r” hangot ejtenek, ugyanott a nőknek kötelező az „l”
hang használata, és így tovább, végső soron tehát minden egyes
„férfi”-szónak megtaláljuk a „női” megfelelőjét.
Női és férfi nyelv – női és férfi világ
A pápua nyelvek közé sorolható alamblak
is férfi és női részre osztja a világot, amennyiben a rövid, széles és
négyszögletes tárgyakat, mint a ház, a szék vagy a pajzs, a bokor,
nőnemű szavakkal jelölik. Nem meglepő módon hímnemű szavak a nyíl, a
dárda vagy a magas fa, amelyek mind hosszúak és keskenyek. Ennek a
szexuális szimbolikának a részei természetesen az élőlények is. Attól
függetlenül, hogy hím vagy nőstény krokodilról ejtenek szót, az a szó
mindenképpen hímnemű, csakúgy, mint a hal vagy a kígyó – ugyancsak
hosszú, keskeny formájuk miatt. A teknősbéka rövid is, széles is,
páncélja négyszögletes-forma: tehát nőnemű.
Igei szörnyetegek
Egyes
nyelvekben a közlés alapvető egysége nem a számunkra kézenfekvőnek tűnő
mondat, vagy legalábbis nem az általunk ismert formájában. A
napjainkban az Egyesült Államok Georgia és Carolina államainak területén
élő cseroki indiánoknak nem okoz problémát olyan gondolati
egységek segítségével kommunikálni, amelyek tulajdonképpen egyetlen
igéből állnak. Ezekre az igékre, akár a hajótestre vagy kikötői cölöpre a
kagylók, vízinövények, különféle toldalékok rakódnak rá, esetenként az
ige belsejébe is. Annak az egyszerűnek tűnő mondatsémának, hogy „odaad
valaki valakinek valamit”, szakértő nyelvészek szerint 175-féle
variációja létezik! Nem csak az változtatja meg ezt az „igei építményt”,
hogy az ige egyes, kettős vagy többes számú, hanem az alany és a
cselekvés címzettjének személye, a tárgy jellege is. Igen, a tárgy
jellege, mivel a cserokik szerint egyáltalán nem mindegy, hogy az a
valami, amit odaadunk, élő-e vagy élettelen. Nem mulasztják el
belefoglalni közlésükbe azt sem, ha ez a valami esetleg hajlékony,
hosszúkás alakú vagy folyékony. Wyomingban az arapahók hasonló
eljárást alkalmaznak. Az indián nyelvek bizonyos típusának ez alapvető
jellemzője. Levonhatjuk-e akkor azt a kényelmes következtetést, hogy a
mondat hosszúságú igék kizárólag az indián nyelvekben fordulnak elő?
Aligha. Több ezer kilométerrel és egy kontinenssel arrébb egy ausztrál
törzsi nyelv, a bardi igéi az aktuális beszédhelyzettől és mondanivalótól függően ugyancsak terebélyessé, 3-10 szótagnyi hosszúságúra duzzadhatnak.
Hogy lássuk ezt a fajta logikát működés közben, nézzük meg a dolgot „kicsiben”. A legnagyobb élő sziú nyelv, a dakota
igéihez a cselekvés fajtáját meghatározó előragok tapadnak. A lábbal,
kézzel, szájjal (stb.) végzett cselekvés külön megjelölendő. Ha a „ksa”
ige jelentése „szétválaszt”, és a késsel való vágás előtagja a „ba-”,
akkor a ba.ksa nem más, mint „késsel szétvág”. Ugyanez a „ja-” (szájjal
végzett cselekvés) esetében: „ja.ksa”, tehát szétharap. Ha az igét
megkettőzik, az olyan, mintha gyakorító képzővel látnák el, ekkor a
szóalak például „ba.ksa.ksa”, s a jelentés: „késsel felaprít”.
Az indiai hindi
is valami számunkra egészen szokatlan eljárással az igetövekhez egy
úgynevezett „színező igét” párosít; egyes szakértők szerint nyolc, más
vélemények szerint huszonöt „színárnyalatból” lehet válogatni. Az igepár
befejezetté teszi a kérdéses cselekvést, történést. A „tör” (tornā) és a
„(le)dob” (dālnā) egyesítésével tehát megkapjuk a „ripityára tör” (tor
dālnā) jelentést. A hindi nem csak az erőszakosságot, hevességet,
váratlanságot képes érzékeltetni (utóbbi esetben például a „feláll” a
színező ige). Közölni tudja azt is, hogy a leírt esemény a cselekvő
érdekében történik-e („fog”, „vesz”) vagy valaki más profitál belőle
(„ad”). Elárulja azt is, hogy a cselekvő érdekelt-e a kialakult állapot
fenntartásában, illetve szeretné-e azt megszüntetni.
Nomen est omen
Általában
tisztában vagyunk az Indiában kialakult kasztrendszer szigorúságával,
de azt már kevesebben tudják, hogy az egyes kasztok közötti
áthághatatlan korlátok a nyelvben is manifesztálódnak. Ha ez egyéb módon
nem derült volna ki, akkor legkésőbb a bemutatkozásnál eldől, hogy
valakit melyik kasztba zárt születésekor a társadalom. Az ottani,
két-három tagból álló tulajdonnevek egyszerűsített személyi
igazolványként vagy önéletrajzként viselkednek: elárulják, hogy az
illető Indiának melyik vidékén látta meg a napvilágot, milyen a vallása,
s elhelyezik a társadalomban. És mintha mindez nem lenne még elég
predesztináló hatással az ember életére, régebben a nevek első két
tagját a horoszkóp segítségével választották ki.
Ha koreaiul
állapítjuk meg, hogy „esik az eső”, akaratunkon kívül súlyos
udvariatlanságot követhetünk el. Amennyiben hallgatóságunkkal szemben
alárendelt viszonyban vagyunk, nem felejthetjük ki mondandónkból a
tiszteleti infixumot (a szótestbe illesztett toldalék). Így tehát amíg
az előbbi példamondat koreaiul normális esetben „pigaonda”-ként
hangzana, a tiszteleti toldalékkal már „pigaomnida”. Az infixum nem
minden: az igéknél, névmásoknál, határozóknál ugyancsak találunk ilyen
„tiszteleti szinonimákat”.
Egyértelműnek
tűnhet a feltételezés, miszerint a társadalmi berendezkedés szabályai
olyan elemi erővel telepedtek az indiaiak és a koreaiak mindennapjaira,
hogy a nyelvek meghajoltak e nyomás alatt. Ennek a megállapításnak nehéz
ellentmondani. Ne feledkezzünk meg azonban a Paraguayban jóval lazább
társadalmi szerkezetben élő guarani törzsről. Igaz, ők nem a
nevek, hanem a főnevekre aggatható „-kue” és „-ra” időjelek révén
(előbbi a múltat, utóbbi a jövőt jelöli) képesek tulajdonképpen egyetlen
szóban elmondani valakinek az élettörténetét, jelezni jelentőségét,
szerepét. A „mburuvixa.kue” jelentése „(ő, aki) főnök volt”, ehhez
képest tehát ha valakire azt mondják, „mburuvixa.ra” annak értelme nem
más, mint hogy „(ő, aki) főnök lesz”. A legtragikusabb élettörténet sem
sokkal hosszabb: „mburuvixa.ra.ngue”, „(ő, aki) főnök lehetett volna, de
nem lett…
Miért ritka a bennszülött bróker?
Valószínűleg
az egyik legkilátástalanabb fordítói feladattal szembesülnénk, ha
bizonyos nyelvekre matematikai témájú könyveket próbálnánk átültetni. Az
andamániban (Andamán-szigetek) gyakorlatilag ismeretlenek a
számnevek. A nyelvet egy kőkori szinten élő, gyűjtögető,
halászó-vadászó, a tüzet sem ismerő törzs beszéli, és talán éppen
életmódjuk ad némi fogódzót számunkra, miért is fogadják ekkora
közönnyel, hogy a világ jelenségei megszámlálhatók.
„Úba”
szavuk jelenti az „egy”-et (emellett azt is, hogy „valóban”, illetve
„igazán”), a „dóga” pedig a kettőt. A „dógá”-nak még egy, igen
nagyvonalú jelentése van, az hogy: „sok”. A sors fintora, hogy mintegy
hat évtizede nem hallani híreket a kettőnél nagyobb számokat nem a
beszélt nyelv, hanem gesztusok segítségével mégis csak valamiképp
kifejező népről. Az 1947-ben Indiához csatolt területükön akkor
mindössze pár tucatnyian éltek, mára talán már a „dógá”-nál nagyobb
jelentésű szóra nem is lenne szükségünk, ha számba akarnánk venni őket…
A maláj-polinéz batakban
egy egészen más bonyolultsági fokra találunk példát: a számnevekhez egy
számlálószót kapcsolnak, amely a megolvasott dolog jellegéről árul el
újabb információkat, amennyiben más-más jelzés kerül a személyek, a fák,
a napok vagy hónapok elé, de külön számlálószóval dicsekedhetnek
például a lapos tárgyak is. A nauruiban a számnevek mellett
szintén megkülönböztetik a megszámolt mennyiség névszói osztályát, több
mint negyvenet. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy más-más ragot
érdemelnek ki a növények, virágok, fák, házak, mint a csónakok és a nagy
tele tálak, mást a kis tálak és poharak, mint a levelek és tollak vagy a
kis halak, megint egy újabbat a labdák, kertek, tészták és pálmák, s
mást a lándzsák és a disznók, no meg bizonyos személyek.
Ezen a rendszeren sem lehet egyszerű kiigazodni, de kifejezetten körülményesnek tűnik egy piaci adás-vétel Afrikában, a bantu conga nyelven,
ahol a 6-tól 9-ig terjedő számokat az 5-ből és az 1-4 közötti számokból
képzett összetételekkel adják meg. Úgy látszik, az öt valamiféle
kifejezhetőségi határpont, s ennek bájosan egyszerű magyarázata van,
amelyet az új-guineai gahuku és telefol nyelvek adnak meg
számunkra. Az ötnél nagyobb számokat ezekben az ujjakra, kezekre,
lábakra és lábujjakra való utalással tudják meghatározni. A telefolban a
bal kéz kisujja az 1-es számnak felel meg, a gyűrűsujj a 2, a középső
ujj a 3, ennek megfelelően a mutatóujjra történő utalás felel meg a 4-es
számnak, az 5-ös pedig a hüvelykujj. Ez idáig logikus – bár épp a
fordított módon veszi sorba az ujjakat, mint mi -, a rendszert azonban
korántsem térképeztük fel teljes mértékben. A 6-os számnak a bal csukló
felel meg, a 7-es a bal alkar, s ez így megy egészen 14-ig, végig a test
bal oldalán, a könyökön, vállon, nyakon, fülön és szemen át egészen a
középen elhelyezkedő orrig. Itt aztán a számok a test jobb oldalára
fordulnak át, vissza a jobb kisujjig, ami a 27-tel egyenlő. A 27-nél
nagyobb számokat a kisebbek hozzáadásával kapják meg. A kate 15 fordítása nemes egyszerűséggel nem más, mint „két kéz és egy láb”.
A többnyire csak aztékként emlegetett navatl
4x5-ös csoportokban adja meg a számokat, ismét csak az ujjakon való
számolás okán, 1-től 20-ig. Egészen 400-ig a 20 többszöröseivel operál,
aztán a 400-al 8000-ig, és a 8000-rel a fölött.
Ehhez képest a már említett khoe
meghökkentően egyszerű módon pótolja ki hiányos szókészletét: a
másokkal érintkező, másutt dolgozó törzsbeliek az angol számneveket
keverik mondataikba.
Amikor a nyelvet alkotják
Néha
egészen prózai okokra találunk még akkor is, ha egy nyelv születésének
miértjét kutatjuk. Merőben praktikus céllal hozták létre például a
maláj-polinéz hiri-motut, vagy eredeti nevén Police Motut. A brit
gyarmatbirodalom határainak kitolása, British New Guinea 1888-as
megalakulása után a terület új urainak egyik első lépése egy angol
irányítás alatt álló karhatalom felállítása volt. Mivel a helyiek
kiképzésének idejére is szavatolni akarták a rendet, két fidzsi és
tizenkét Salamon-szigeteki rendőrt vezényeltek három évre Port
Moresbyba. A rendőrök az angol egy egészen sajátos változatát, a
csendes-óceáni angol pidzsint beszélték leginkább, de anyanyelvük is
valamennyire hasonlított a helyi motura. A rendőrök és a helyi lakosság
érintkezéséből meglepően rövid idő alatt állt össze a keveréknyelv, a „rendőri motu”,
amit aztán átvettek a testület frissen kiképzett tagjai is, és az
megállíthatatlanul terjedt tovább a kereskedők közvetítésével sziget
szerte. A nyelvet később aztán hiri-motura keresztelték át. A hiri egy a
kulturális antropológiában unalomig kutatott és idézett, évente egyszer
végrehajtott tengeri utazás, melynek során a motu nyelvközösség tagjai
toaripi és koriki nyelvű pápua törzsekkel cserélnek jelképes értékű
tárgyakat. Az utazás célja nem a kereskedelem fellendítése, sokkal
inkább a jószomszédi viszony fenntartása.
A
fentihez hasonló, úgynevezett pidzsin nyelvek létrejöttének oka több
eltérő kultúra és nyelv találkozása, egy közvetítő nyelv kiválasztásának
vagy kifejlesztésének igénye, a kommunikáció kényszere. Ritka az olyan
„növénynemesítői” módszer, mint amellyel a hiri-motut létrehozták. Még
kevésbé elterjedt a mesterséges (és emberi használatra szánt) nyelvek
„laboratóriumi előállítása”, mint történt az az eszperantó esetében. Sokkal elterjedtebb az a keletkezési mód, ahogy például az evondo pidzsin,
Kamerun és Gabon bantu alapú közvetítő nyelve született. A
kereskedelemmel, utazással kapcsolatos foglalkozások művelői körében
fogant evondo a bantun kívül bulu, fang, angol, spanyol, portugál és
francia elemekből áll. A piacok és közlekedési eszközök végállomásainak
üstjeiben fortyogó, gazdag alapanyagokból összedobott „szóleves” nem
ismeri az írásbeliséget, nincs normarendszere, és anyanyelvi beszélője,
következésképp rengeteg egyéni változata létezik. Extrém esetben az is
előfordul, hogy a sokszínűség már a megértést is gátolja. A pidzsin
nyelvek fejlődése azonban normális esetben az egyszerűsödés irányába
kell, hogy hasson. Ha ez nem így történik, vagy nincs többé szükség
rájuk, funkciójukat elveszítve kihalnak, mint a lingua franca, a Földközi-tenger latin nyelvű kereskedőinek egykori közvetítőnyelve.
Ha nem elég a beszéd
Amikor
1832. októberében egy Finley Breese Morse nevű festő egy Franciaország
és az Egyesült Államok közötti hajóúton vacsora közben feltalálta a
távírót, rögtön érezte, hogy korszakalkotó dolgot hozott létre. A
végcélját nem sokkal később elérő hajó kapitányától így búcsúzott: „Ha a
mágneses telegráfról hall, emlékezzék rá, hogy az ön hajóján találták
fel!” Azzal azonban még ő sem volt tisztában, hogy a nyelv logikája
szerint működő, de annak fizikai korlátait valamely eszköz
alkalmazásával meghaladó, nagy távolságok között is működő kommunikációs
eljárás kifejlesztésével már hosszú évszázadok óta kísérleteznek a
természeti népek. Egyébként jelentős részsikerekkel. Afrikában a dobnyelv
segítségével hidalnak át többnapnyi járóföldeket. Fatörzsből vájt
dobból, faütővel csiholják elő az egyes szavak hanglejtését, a zenei
hangsúlyokat, a ritmust. A nyelv némely hangcsoport visszaadására is
alkalmas. Új-Guineától Afrikán, Dél-Amerikán keresztül egészen a
Kanári-szigetekig, sőt Törökország egyes területein is hasonló céllal
alkalmazzák a füttynyelvet. A hasonlóságot itt főleg a mély és
magas magánhangzók megfeleltethetőségére alapozzák. A mássalhangzókat a
szünetek és a fütyült hang erőssége azonosítja a hallgató számára.
Érdemes megjegyezni, hogy ezeket a hagyományos nyelveket helyettesítő
jelrendszereket általában az őket alkalmazó közösségek nőtagjai is
értik, ám csak férfiak használják – újabb adalékkal szolgálva a női és
férfi nyelv, női és férfi világ problémaköréhez. Szólnunk kell végezetül
arról, hogy első hallásra bármilyen zseniálisnak tűnnek is a fent
vázolt eljárások, a beszélt nyelvet nem képesek kiváltani, mindössze
rövid, vagy előre egyeztetett tárgyú „beszélgetések” lefolytatására
alkalmasak.
A CIKK MEGJELENT AZ IPM 2006. MÁRCIUSI SZÁMÁBAN
Megjegyzések
Megjegyzés küldése