Philip K. Dick: Ember a Fellegvárban (részlet)

Mi lett volna, ha más véget ér a második világháború? Lehet, hogy nem születik meg az alternatív történelmi regény műfaja.

A csinos japán pár, Mr. és Mrs. Kaszura, akiket Robert Childan az üzletben ismert meg, a hét vége felé meghívták vacsorára. Már várta, hogy megkeressék, és most nag y on örült.

A szokottnál kicsivel korábban zárta be az Amerikai Műtárgyak üzletét, és fogott egy riksát, hogy elvigye abba az elegáns negyedbe, ahol Kaszuráék laktak. Jól ismerte a környéket, noha egyetlen fehér ember sem lakott benne. Ahogy a riksa a tekergő úton vitte fel, hatalmas kertek és fűzfák előtt, Childan felnézett a modern lakóházakra, és megcsodálta az ízléses épületeket. A kovácsoltvas erkélyeket, a magas és modern oszlopokat, a pasztellszíneket, a különböző anyagok kombinációját. Tiszta művészet volt. Még emlékezett, hogy a háború után itt minden romban állt.

Az utcán játszó japán kisegyerekek némán bámulták meg, majd visszatértek a focihoz vagy a baseballhoz. Childan nagy érdeklődéssel figyelte, ahogy a jól öltözött fiatal japán szülők autóikkal leparkolnak és besétálnak valamelyik házba. Munkából hazatérő fiatal japán üzletemberek. Még a kereskedelmi kirendeltségek igazgatói is ebben a negyedben laktak. Cadillacek parkoltak az út szélén. Minél közelebb került a célhoz, annál idegesebb lett.

Hamarosan már ment is fel a lépcsőn Kaszuráék lakásához, és azt gondolta, nem üzletemberként vagyok itt, hanem mint vacsoravendég. Természetesen  nagy gonddal válogatta meg, mit vegyen fel, így legalább a megjelenése miatt nem kellett aggódnia. A megjelenésem, gondolta. Igen, ez az. Hogy nézek ki? Senki nem dől be, nem tartozom ide. Nem tartozom erre a földre, amelyet a fehér ember szelidített meg, hogy felhúzhassa ezt a gyönyörű várost. Saját hazámban vagyok hazátlan.

A folyosón szőnyeg vezetett a lakásig. Megtalálta az ajtót, és becsöngetett. Az ajtó kinyílt, és ott állt a fiatal Mrs. Kaszura, selyemkimonóban és obiban, hosszú fekete haja fényes fonatban simult végig a hátán. A nő széles mosollyal üdvözölte. Mögötte, a nappaliban várt a férje, pohárral a kézben.

- Mr. Childan, fáradjon beljebb! - hajolt meg a férfi.

Childan meghajolt és belépett.

Minden végletesen ízletes volt. És olyan aszketikus. Kevés darab. Itt egy lámpa, ott az asztal, könyvespolc, a falon egy nyomat. A japánok hihetetlen érzéke a wabihoz. Erre angolul még gondolni sem lehetett. Képesek voltak az egyszerű dolgokban meglátni a szépséget, amely túlmutatott a kidolgozott és gazdag díszítéseken. Valami, ami talán az elrendezésben rejlett.

- Mit tölthetek? - kérdezte Mr. Kaszura. - Whisky szódával?

- Mr. Kaszura... - kezdett bele.

- Szólíts csak Paulnak - mondta a japán fiatalember. A feleségére mutatott: - Ő meg Betty. Te pedig...

- Robert - dörmögte Childan.

Pohárral a kézben a puha szőnyegen ültek, és zenét hallgattak. A tizenhárom húrú japán hárfa, a koto szólt a lemzről. Az album nemrég jelent meg a japán HMV kiadásában, és nagyon sikeres volt. Childan azon töprengett, honnan jöhet a zene, mert nem csak a lemezjátszó, de még a hangfalak is el voltak rejtve.

- Mivel nem tudtuk, mit ennél szívesen - mondta Betty -, ezért biztosra mentünk. A villanysütőben bélszín sül. Mellé sültkrumpli tejföllel és snidlinggel. Így szól a mondás: senki nem tévedhet, ha új vendégét első alkalommal bélszínnel kínálja.

- Nagyon örülök - mondta Childan. - Szeretem a bélszínt.

És ez valóban így volt. Nagyon ritkán jutott hozzá. A közép-nyugati vágóhidakról már keveset küldtek a nyugati partra. Nem is emlékezett, mikor evett utoljára igazán jó bélszínt.

Elérkezett a pillanat, hogy átadja az ajándékot.

A kabátzsebéből előhúzott egy selyempapírba göngyölt kis csomagot. Tapintatosan az alacsony asztalra helyezte. Rögtön észrevették mind a ketten, ezért mondani kellett valamit:

- Csak egy kis semmiség. Hogy kimutassam, milyen nyugodt és boldog vagyok nálatok.

Az ajándékot kicsomagolta a se lyempapírból, és megmutatta vendéglátóinak. Egy elefántcsont szobrocska volt benne, amelyet még száz évvel korábban faragtak ki New England-i bálnavadászok. Apró, díszes emléktárgy. A házigazdák nyilvánvalóan sokat hallottak arról, hogy a bálnavadászok szabadidejükben egykoron csontot faragtak. Semmi más nem összegezhette volna jobban az egykori amerikai kultúrát.

Csend.

- Köszönöm - mondta Paul.

Robert Childan meghajolt.

Ekkor, egy pillanatra, megbékélt a szíve. Itt volt az ajándék, vagy ahogy a Ji King nevezte, az áldozat. És az ajándék megtette, amire szükség volt. A feszültség és a szorongatottság érzése, amely az utóbbi időkben kínozta, elkezdett oldódni.

Bár Ray Calvin kárpótolta a .44-es Coltért, és ezenfelül többször is megígérte írásban, hogy ez még egyszer nem fog előfordulni, mégsem könnyebbült meg. Csak most, ebben a teljesen különböző helyzetben oldódott fel egy pillanatra az a félelme, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok. A wabi körülötte, a sugárzó harmónia. Ez az, gondolta. Az arány. Egyensúly. Olyan közel áll ez a fiatal japán pár a taóhoz. Ezért figyeltem fel rájuk rögtön az elején. Megéreztem a taót rajtuk keresztül. Magam is futó pillantást vethettem rá.

Milyen is lehetne valóban ismerni a taót? - tűnődött el. A tao az, ám először fényes, majd sötét. Lehetővé teszi a két ősi erő kölcsönhatását, hogy mindig újjászülethessen. Ez őriz meg mindent az elhasználódástól. A világegyetem soha nem fog kialudni, mert amikor már úgy tűnne, hogy a sötétség elborít mindent, a fény magjai a legfeketébb mélységből fognak újból kicsírázni. Ez az Út. Ha lehull a mag, az a földre hull, a termékeny humuszra. És lent, mélyen, ahol nem látni, újra életre kel.

- Az előétel - mondta Betty. Leguggolt, kezében egy tál sajtos chipsszel és sós süteményekkel. Childan hálásan vett belőle.

- Sokat foglalkoznak a nemzetközi eseményekkel  manapság - mondta Paul az italt kortyolgatva. - Hazafelé az autórádión Münchenből élőben sugározták a hatalmas, teátrális állami temetést. Ötvenezer ember vett részt rajta, zászlókkal és ilyesmikkel. Szinte végig az "Ich hatte einen Kamerad"-ot énekelték. A holttestet már minden hívő megtekintheti a mauzóleumban.

- Engem is nagyon levert a halálhír a hét elején - mondta Robert Childan.

- A Nippon Times esti kiadása azt írja, hogy megbízható források szerint Von Schirachot háziőrizetbe vették - mondta Betty. - Az SD utasítására.

- Rossz hír - mondta Paul a fejét rázva.

- Kétségtelen, hogy csak a rendet akarják fenntartani - mondta Childan. - Von Schirach elhamarkodott, önfejű és átgondolatlan intézkedéseiről vált híressé. Mint anno Rudolf Hess. Emlékezzetek, hogyan menekült végül Angliába. Tiszta őrült volt.

- Mit írt még a Nippon Times? - kérdezte Paul a feleségét.

- Totális felfordulás uralkodik, mindenki áskálódik. Katonai egységeket vezényelnek ide-oda. A katonákat visszahívták eltávozásról. Lezárták a határállomásokat. Ülésezik a Reichstag. Mindenki beszédet mond.

Fordította: Gerevich T. András

A SZÖVEG FORRÁSA: Agave Könyvek, 2010