Három kortárs román regény

...amit már régóta kerülgettem a könyvesboltokban, és amikor a Bookline mindhármat leárazta, azt kénytelen voltam "égi jelnek" tekinteni. A három könyv összességében három kihagyott ziccer. Három szerzőről van szó, aki kiemelkedő regényt tudott volna írni, ha kézenfogja őket egy-egy kiemelkedő szerkesztő. De a kiemelkedő képességű szerkesztő ezek szerint odaát is hiánycikk. 

   Az élet pénteken kezdődik bevezetője talán a legígéretesebb. "1900 előtt néhány évvel tartalmasak voltak a mindennapok, és az emberek a mi világunkról álmodtak. Rólunk álmodtak." A 21. századból egy újságíró (nem részletezett módon) hirtelen az 1900 előtti Bukarestben találja magát. Szerencsére nem megy el a történet Az időutazó felesége hangulatának irányába (olyan már volt egy), azonban olyan mozdulatlan az akkori Bukarest társadalma és annyira nem kezd el a múltba csöppenő szerepelő körül örvényleni a történet, hogy egy ponton túl elkezdjük nem érteni, miért született meg a regény. Lezajlik egy párbaj, ami korabeli szokás szerint elfogadott, de már egyre többen gondolnak rá barbár szokásként. De hol marad a Jorge Amado-féle Gabriela - Szegfű és fahéj feszültsége, ahol a török kávézós a hagyományokkal szembe menve nem öli meg az őt megcsaló felségét és annak szeretőjét, s ezzel elindítója lesz a helyi társadalom változásainak? Hol marad a Caragiale-féle Az elveszett levél élesnyelvű társadalomkritikája? Az élet pénteken kezdődik szövege elmarad a várakozásoktól, amennyiben nem eldönthető a végére, hogy a szerző csak kicsit nosztalgiázni szeretett volna vagy azt akarja-e mondani, hogy egy mai bukaresti figura zökkenő nélkül illeszkedne az akkori viszonyok közé, ami... milyen is? Ez a "milyen is" nincs kifejtve. Mint amikor hiányzik az állítmány a mondatból. A borító cool (tervezte: Nagy Norbert), túl magasra teszi a mércét. Hol van szövegben az a figura, aki kifogástalan öltözetét egy piros tornacipővel "bontja meg", és átgyalogol vele a 19. század végének eltartott kisujjakról szóló teadélutánjain?

   A bábmester börtönévei esetében az ember nem tud elvonatkoztatni a munkatáborokban játszódó történetektől/visszaemlékezésektől (például Faludytól a Pokolbéli víg napjaim), az önkényuralmi rendszerekben alkalmazott vallató és agymosó technikákat precízen bemutató könyvektől (például Zweig Sakknovellája vagy a Koestler-féle Sötétség délben). Ezekben a témakörökben hoz valamennyit a szöveg, ha valakinek erre lenne igénye, akkor korántsem eleget. Szerencse azonban, hogy Teodorovici regényének súlypontja máshol van, szóval mindezt nem is kell rajta számon kérni. A súlypont fontos, a bábmester meg is említi valahol, hogy egy marionett-figura esetében a bábu megalkotásakor helyesen megválasztott és a színész által a darab során szakavatottan ide-oda billentett súlypont az eljátszott figura lelkének kulcsa. A bábmester börtönévei arról a mindent összeragacsozó pókhálóról szól, ami a Ceausescu-rendszer besúgóiból állt össze, és mindenki, de tényleg mindenki a része volt, még ha csak a hálóba repülő légyként is. Képtelenség volt függetleníteni magad a pókhálótól. A könyv egy emlékezetét elvesztett bábművész nyomozása saját múltja után, és ez a nyomozás egyfajta kifordított, majd újra befordított Oidipusz-történetre hajaz. Több Kafka, és 470 oldalból kihúzni kétszázat: kész is lenne egy remek krimi, aminek súlyos mondanivalója van, és amit sűrített atmoszférája miatt nem un meg az olvasó a 271. oldalon. 

   Csókolom a segged, szeretett vezérünk - ezt a címet viseli a robosztus, kopasz, szúrós szemű, egyszóval megmondóember-kinézetű szerző regénye. Meg is mondja jó néhány jobban sikerült bekezdésben, milyen szövevényes volt a Ceausescu-rendszerben az áldozatok, a bűnösök és a legérdekesebb réteg, az ál-áldozatok viszonyrendszere. Ál-áldozatok? Ja, ja: "Az egyezség a következőképpen működött: a hamis bűnös 200 lejt kapott a kihallgatás minden napján, és 12 000 lejt a fogság minden hónapjában. A hagyomány szerint a támogató kivárta, amíg az ügy lecsendesedik, aztán kiszabadított átlag hathónapnyi rabság után. Amikor hazatért, a hamis bűnös egy csokor virágot talált az ebédlőasztalán. A csokorba rejtették el az OTP-utalványt - az 50 és 100 ezer lej közötti összeget a benyújtónak kellett átadni. (...) A következő három-öt évben, amíg eljött az újabb bevetés ideje, a dossziéember elcsöndesedett, azon igyekezett, hogy minél kevésbé vevődjön észre, olykor üzletelt ezzel-azzal, odavetettek neki egy-egy vízumot a KGST szocialista országaiba, egyszóval hacsak nem botlott meg magától, jól élhetett." Egyetlen nagy hibája a könyvnek, amit sokan elkövetnek: az őrületet addig fokozza, míg a vezér ellen tervezett merényletkísérletbe tud csak torkollni a cselekmény, amely pedig szükségszerűen egy groteszk szereplőkkel kiegészülő, néhol burleszkszerűen felgyorsult és széteső lezárásba érkezik meg. Utolsó fejezet kidob, csere, taps. 

   Mindamellett egyik könyv sem időpocsékolás, ha már csak azon elgondolkodsz, hogy szerkesztőként te merre terelgetted volna a szerzőt, megéri elolvasni őket. A hibákból néha többet lehet tanulni, mint amikor valami tökéletessel találkozunk...