Akutagava Rjúnoszuke: A dohány meg az ördög (részlet)
Hagyd, hogy magával ragadjon egy író különleges világa, s visszakapod a mesékre való gyermeki rácsodálkozás képességét
Arra
a kérdésre, hogy kik honosították meg a dohányt, minden történész azt
felelné, a spanyolok vagy a portugálok. De ez nem okvetlenül az egyetlen
lehetséges válasz. Egy másik választ is őriz a hagyomány. Eszerint a
dohányt az ördög hozta ide valahonnét. Az ördögöt viszont
végestelen-végig, egészen Japánig hurcolta magával egy páter,
valószínűleg éppen Xavéri Szent Ferenc.
Ha
ezt így kimondom, a katolikus hívők talán neheztelnek rám, hogy
rágalmazom a papjaikat. A magam részéről azonban hitelt kell adnom a
hagyománynak. Mert nagyon is természetes, hogy amikor a "déli barbárok"
istene idejött hozzánk a tengerentúlról, az ördögnek is vele kellett
jönnie – vagyis, mikor Nyugatról befogadtuk a jót, a rosszat is be kellett fogadnunk.
De
nem mondhatom biztosra, hogy az ördög valóban magával hozta-e a
dohányt, vagy sem. Persze, Anatole France egyik könyve szerint az ördög
egyszer rezedával próbált egy papot megkísérteni. Akkor viszont nem
jelenthetjük ki egyszerűen, hogy a történet, miszerint az ördög hozta a
dohányt Japánba, merő hazugság. És még ha hazugság, akkor is bizonyos
értelemben bámulatosan közel jár az igazsághoz. Éppen ezért úgy
gondoltam, megpróbálom leírni, mit tart a dohány meghonosításáról a
hagyomány.
A
Tembun-korszak tizennyolcadik évében az ördög, aki Xavéri Szent Ferenc
kíséretében szerzetesnek álcázta magát, átjött a széles tengereken, és
baj nélkül partra szállt japánban. Ezt a szerzetesi formát azért tudta
magára ölteni, mert míg a valódi szerzetes kinn csellengett a parton
Amakavában vagy valahol másutt, a "fekete hajó", amely az utasokat
szállította, fölszedte a horgonyt, és a szerzetes, észre sem vették,
lemaradt a hajóról. Akkor az ördög, aki egészen addig fejjel lefelé,
farkát egy árbockeresztfára csavarva lógott, és rejtekhelyéről figyelte,
mi folyik a hajón, villámgyorsan fölvette ennek a szerzetesnek az
alakját, és nem győzött Szent Ferenc körül sündörögni. Persze, az efféle
trükk az ördögnek semmibe se került, mivelhogy ő volt az a szakember,
aki délceg, piros köpönyeges lovag képében látogatta meg Dr. Faustot.
Hanem amikor Japánba érkezett, egészen másfajta világot talált, mint amilyenről Marco Polo Utazásaiban olvasott, még odaát, Nyugaton. Először is, az Utazások
szerint ezt az országot elárasztja az arany, de akármerre nézett az
ördög, semmi ilyesmit nem látott. Pedig akkor jó alaposan megkísérthette
volna az embereket úgy, hogy a farkával kereszteket firkál és arannyá
változtatja őket. Arról is szó esett, hogy a japánok képesek
feléleszteni a halottakat valami gyöngy vagy hasonló segítségével, de a
jelek szerint ez is csak Marco Polo egyik hazugsága volt. Ha pedig ez
hazugság, és az ördög végigköpködi a kutakat és elterjeszti a dögvészt,
ezek itt mindnyájan megfeledkeznek majd halálos ágyukon az eljövendő
Paradicsomról. Miközben magasztalólag járt az erre-arra nézelődő Szent
Ferenc nyomában, az ördög titokban ilyen gondolatokat forralt a fejében,
és magában elégedetten mosolygott.
Csak
egy dolog volt, ami aggasztotta. Sőt, egyenesen zavarba hozta ez a
dolog. Mivel Xavéri Ferenc épphogy megérkezett Japánba, és szükségképpen
mindenfelé prédikálnia kellett, mielőtt bárkit is keresztény hitre
térít, nem akadt egyetlen szóra érdemes hívő, akit az ördög
megkísérthetett volna. Márpedig annyira ízig-vérig ördög volt, hogy az
ilyesmi nem kis mértékben ingerelte. Legfőképpen azért, mert egyelőre
nem tudta, mivel üsse agyon a sok unalmas szabad időt.
Miután
ezeken eltűnődött, úgy gondolta, az idő egy részét kertészkedéssel
fogja eltölteni, úgyis tele van a füle növényi magvakkal; még akkor
dugta oda őket, mikor elindult Nyugatról. Földre sem lesz gondja, ha a
szomszédos szántók valamelyikét kibérli. Mi több, ezt még Szent Ferenc
is jó néven veszi. A szent természetesen úgy képzelte, hogy egyik
szerzetestársa nyugati gyógyfüveket és más efféle növényeket honosít meg
Japánban. (...)
Néhány nap múlva az ördög végül is elkészült a munkájával, és a fülébe rejtett magvakat széthintette a barázdákban.
Az
elkövetkező hónapokban aztán kikelt az ördög veteménye, a magokból
hosszú növények sarjadtak, és a nyár végére a szántóföldet valósággal
elborították a széles zöld levelek. De a növény nevét senki sem tudta.
Az ördög még Szent Ferenc érdeklődésére is csak vigyorgott,
összeszorította a száját, és megtagadta a választ.
Közben
a növények szárán fürtökben jöttek elő a virágok. Tölcsér formájuk volt
és halvány bíborszínük. Az ördög szemlátomást örült, hogy a virágzó
növények mégiscsak meghozzák a vesződség jutalmát. Így aztán, a reggeli
és az esti ájtatosság végeztével, az ördög mindennap kiment a földre, és
a növények körül buzgólkodott.
Fordította: Gergely Ágnes
A SZÖVEG FORRÁSA: Európa Könyvkiadó, 1992
Megjegyzések
Megjegyzés küldése