Thomas J. Craughwell: A háború tudósai – Zseniális elmék, pusztító találmányok (részlet)

A vegyészet megcsúfolása – Fritz Haber és a mérgező harci gázok

1915. április 22-én délután végre megfordult a széljárás Ypres felett. Egész nap a tenger felől fújt, az antant lövészárkok felett elsuhanva a német vonalak felé, 5 órakor viszont a német katonák már a hátukba kapták a szelet. Kevesen vettek róla tudomást – a meteorológia nem számított kedvelt időtöltésnek egy olyan állóháborúban, ahol a két oldalon összesen körülbelül 195 000 ember nézett egymással farkasszemet.

Az antantkatonák hirtelen sűrű felleget pillantottak meg, amely a szél hátán megállíthatatlanul feléjük hömpölygött. A különböző leírásokban hol sárga, hol zöld, hol pedig kékes színben játszó ködből az Yser-csatornától délre vezető úton pánikszerűen menekülő alakok bontakoztak ki. Kanadai, algériai és marokkói katonák voltak, 2-3-an egy lovon, a legtöbbe tiszta erőből, lélekszakadva futottak feléjük. Puskájukat és felszerelésüket már régen eldobták, sokan még ruháikat is levetették, úgy menekültek... valami elől. A Queen Victoria Rifles lövészalakulatban szolgáló Anthony R. Hossack leesett állal figyelte a zűrzavart. „Egyikük a mi sáncaink felé botladozott, ahol ráfogott psztollyal már vártak rá a tisztjeink.

– Hová, hová, te gyáva nyúl! – kiáltottak rá. Az algériai habzó szájjal közeledett, szeme hirtelen kifolyt üregéből, majd összeesett és rángatózva fetrengett a tisztek lába előtt.”

      A társaik példáját nem, vagy túl lassan követő francia és algériai csapatok hirtelen kellemetlen szúrós szagot éreztek. Szemük bevérzett, viszketni és könnyezni kezdett, torkuk és orruk erősen kapart. Nem sokkal később összegörnyedve levegőért kapkodtak, hánytak és kétségbeesetten keresték a kiutat a pusztító felhőből.

      A frontot védő antantkatonákból aznap 5000-en maradtak holtan a harcmezőn. Mind egy szálig megfulladtak a mérgező klórgáz felhőjében. A sebesültek pontos száma ismeretlen, de az bizonyos, hogy a halálos áldozatok többszöröse nyomorodott meg, és szenvedett maradandó légúti és égési sérüléseket, vagy vakult meg, amikor megpróbálta vízzel kimosni égő, könnyező szemét. Zemük világa bánta, hogy nem tudták, a klórgáz vízzel érintkezve olyan, mint a sav, és mindent szétéget, amihez csak hozzáér.

Kezdvező széljárás

Az előkészületek március 10-én kezdődtek, amikor az éj leple alatt dolgozó németek saját lövészárkaik előtt közel 6000 darab, mérgező gázzal megtöltött, másfél méter magas és egyenként 86 kilogramm súlyú fémpalackot ástak be a földbe. Az állandó szélirány miatt – Belgium Ypres körüli részén szinte mindig a tenger felől fúj – a német támadásra több mint egy hónappal később került sor. Meg kellett várniuk, mire megfordul a szél, és biztosak lehettek benne, hogy a gázfelhő az antant futóárkok felé sodródik majd. Tervük úgy szólt, hogy miutána  klórgáz elvégezte pusztító feladatát, a védőmaszkokkal felszerelt német haderő nagy erőkkel megindul előre és felszámolja az életben maradt, de harcképtelenné vált szövetséges csapatokat. Új, ivédhetetlen fegyverükkel győzelmet győzelemre halmozva elsöprik az ellenséget, és véget vetnek a háborúnak az irányításuk alá került nyugati fronton.

       II. Vilmos császár kitörő örömmel fogadta az új fegyvert, de hadvezérei és a tisztikar jelentős része nem osztotta lelekesedését. Rupprecht bajor koronaherceg arra figyelmeztetett, hogy amennyiben mérges gázt vetnek be, számíthatnak rá, hogy az ellenfél is hasonló módon vág majd vissza. Egy másik főtiszt feleségéhez írott levelében panaszkodott: „A háború elvesztette minden lovagias vonását. Minél fejlettebb társadalmunk, annál alávalóbb, hitvány szerzetté válik az emberiség.”

        A németek 6 héten keresztül várták a kedvező széljárást. Időközben néhány eltévedt szövetséges lövedék vagy srapnelradab eltalálta a felhalmozott gáztartályokat, és a kiszivárgó gáz a német vonalakon okozott veszteségeket. Számtalanszor előfordult, hogy elöljáróik parancsot adtak az azonnali támadásra, majd a kedvezőtlen szélirány miatt mégis meggondolták magukat. A keleti fronton kialakult emberhiány miatt az unatkozó katonák nagy részét végül oroszországba vezényelték.

         Amikor végre eljött a megfelelő pillanat, a támadás szinte alig emlékeztetett a császár terveiben szereplő elsöprő győzelemre. Miután a gáz elvégezte feladatát, a gázmaszkjaikban nem bízó német gyalogság túlságosan óvatosan nyomult előre, és lassúságukért drága árat fizettek. A gáztámadásban nem érintett és hamar felocsúdó kanadai alakulatok oldalba támadták őket, és a németek közül nagyon sokan nem érték meg a másnapot.

       Bár nem történt meg a várt szövetségs megfutamodás Ypres-nél, Vilmos császár ennek ellenére teljes sikerként könyvelte el a nap eseményeit. A gáztartályok bevetéséért felelős tiszteknek pezsgőt küldetett, majd magához rendelte az új fegyver feltalálóját, és ünnepélyes udvari ceremónia keretében a Vaskereszttel tüntette ki.

A SZÖVEG FORRÁSA:

Thomas J. Craughwell: A háború tudósai – Zseniális elmék, pusztító találmányok. Kossuth Kiadó, 2012.

Fordította: Danka Sándor